Infostart.hu
eur:
362.78
usd:
323.28
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Gyurcsány: A Demokratikus Koalíció nem az MSZP egyik szelete

Nem a frakcióalakítás lehetősége volt a perdöntő, akkor is megalakították volna a Demokratikus Koalíció Pártot, ha csak kilencen maradnak - mondta Gyurcsány Ferenc a Népszabadság szombati számában megjelent interjúban.

A politikus szerint 2014 szempontjából nem túl fontos, hogy most vagy hat hónap múlva lesz önálló frakciójuk.

Úgy vélte, az Orbán-kormány leváltása érdekében az ellenzék - beleértve a civil mozgalmakat is - széles összefogására lesz szükség, és mint mondta, abban "meglehetősen biztos", hogy 2014-re legalább az MSZP-nek és a DK-nak meg kell tudnia arról állapodni, hogy minden egyéni választókerületben csak egy jelöltet állít a Fidesszel szemben. Leszögezte: biztos abban, hogy a DK bekerül a következő parlamentbe.

Arra a felvetésre, hogy a DK tulajdonképpen egy új SZDSZ-t készít elő, illetve igaz-e, hogy Kuncze Gábor velük tart, hangsúlyozta: nyugatos, balközép politikát fognak képviselni, aminek lesznek szabadelvű, baloldali, és bizonyos tekintetben konzervatív elemei. Mint mondta, szeretné, hogy az új vezetőtestületben egy-két új taggal jelezzék, "a DK nem az MSZP egyik szelete, hanem sokkal több". "De nem tartunk még itt, így nevekről nem tudok mit mondani" - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc a lap kérdésére elmondta: Mesterházy Attila kérése volt, hogy a szakítással kapcsolatos kérdést ne vigyék el az MSZP kongresszusáig, azt mindenképpen zárják le előtte. "Hozzáteszem, a mi köreinkben én ahhoz a kisebbséghez tartoztam, amely el akart menni a kongresszusra, utoljára még egyszer szembenézni a küldöttekkel" - mondta a politikus.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×