Infostart.hu
eur:
362.72
usd:
322.37
bux:
148221.45
2026. november 4. szerda Károly

Megszűnnek a peronkapuk a pályaudvarokon

November elejéig működnek a vasúti pályaudvarokon felállított peronkapuk - értesült az InfoRádió. Úgy tudjuk, hogy a MÁV nem hosszabbítja meg a szerződést, a peronkapukat üzemeltető céggel.

Először 2006-ban, a Nyugati pályaudvarhoz telepített peronkapukat a MÁV. A vasúttársaság a kapuk felállítását a bevételkieséssel és az utazási kultúra megváltoztatásával indokolta.

A Nyugati pályaudvaron az első kilenc vágányig telepítették a kapukat. A körülbelül másfél méter magas, masszív fémkerítésnek 14 kapuja van, utasforgalomtól függően egyszerre 4-5 kapun lehet bejutni a vonatokhoz, vagy kijutni a peronokról az érkező utasoknak.

A kapuknál kezdetben diákok is kérhették a jegyeket, a fiatalok mellett azonban kalauzok is vannak.

Devecz Miklós, a MÁV ZRt. személyszállítási üzletágának főigazgatója a rendszer elindulásakor megtartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a rendszer kísérleti jelleggel üzemel. A beruházás több mint 30 millió forintba került.

Egy évvel később, 2007-ben a MÁV arról számolt be, hogy 130 millió forint többletbevétele volt a társaságnak, és ezzel összefüggésben a jegyvásárlások elmaradása miatti büntetések száma is csökkent. Az akkori sajtótájékoztatón a MÁV vezetői akkor még arról is beszéltek, hogy tervezik az elektronikus jegyellenőrzés bevezetését, ennek megfelelően elektronikus kapuk felszerelését. Az ehhez szükséges kábelek ki is épültek.

2007 augusztusában, a Déli pályaudvarnál állították fel a kapukat, 2008-ban pedig a Keleti pályaudvarnál is. A MÁV-Start akkori szóvivője Balogh-Fazekas Anita akkor azt mondta az InfoRádiónak, hogy sikerült csökkenteni a bliccelők számát.

Ezeket a peronkapukat várhatóan november elején megszünteti a MÁV - értesült az InfoRádió. Szerettük volna ennek okáról megkérdezni az illetékeseket is, de kérdéseinket azzal hárították el, hogy a témáról bővebben majd novemberben nyilatkoznak.

Úgy tudjuk, hogy a vasúttársaság nem hosszabbítja meg a szerződést a peronkapukat üzemeltető céggel. Úgy tudjuk, hogy a MÁV vezetése más módon kívánja a bliccelők számát csökkenteni. Azt egyelőre nem tudni, hogy a MÁV évente mennyi pénzt fizetett az peronkapuk üzemeltetésért.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×