Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
324.43
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Schmitt Pál egységre szólította fel az erdélyi magyar politikai szervezeteket

Schmitt Pál köztársasági elnök hétfőn, kolozsvári látogatása második napján egység kialakítására szólította fel az erdélyi magyar politikai szervezeteket.

A magyar államfő erről azt követően nyilatkozott újságíróknak, hogy reggel mintegy másfél órás eszmecserét folytatott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP), a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetőivel.

Schmitt Pál hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyar politikai szervezetekre három komoly feladat vár a jövő év végéig, s a romániai népszámláláson, valamint a helyhatósági és a parlamenti választásokon is egységet kell mutatniuk.

A négy szervezetnek el kell érnie, hogy mindenki bátran, határozottan vállalja fel magyarságát az október-novemberi népszámláláson, a választások előtt pedig a legmegfelelőbb közös jelöltek felkutatására kell törekedniük a lehető legjobb eredmény érdekében - fejtette ki.

A köztársasági elnök aláhúzta továbbá: ahogy most, úgy a jövőben, a Sándor-palotában is csak együtt ül le a négy erdélyi szervezet vezetőivel, mivel - mint fogalmazott - "ahogy Magyarországon hangsúlyozzuk a nemzet egységét, mert abban van az erő, ugyanúgy elvárhatjuk ezt a határon túli magyar szervezetektől is".

A találkozón az RMDSZ részéről Borbély László ügyvezető elnök és Kovács Péter főtitkár, míg az MPP-től Szász Jenő elnök és Simon Csaba alelnök, az SZNT képviseletében Izsák Balázs elnök és Bíró Zsolt alelnök, valamint Toró T. Tibor, az EMNT alelnöke vett részt.

Az államfő ezt követően a Kolozsvári Magyar Operában megnyitotta a VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust, s örömét fejezte ki, hogy a rendezvény fővédnökségét Traian Basescuval, Románia köztársasági elnökével közösen vállalhatta el.

Schmitt Pál a továbbiakban úgy foglalt állást, hogy ma ismét felértékelődött a "sajátos, az egyedi, a nemzeti kultúra, (...) az embereknek mind nagyobb szükségük van olyan lokális, regionális világokra és újra megtalált közösségekre, ahol biztonságban és otthon érezhetik magukat". Kiemelte továbbá, hogy a magyar nyelv védelmében mindenkinek jut feladat, a köztársasági elnöknek például a nyelvek és a kultúrák iránti érzékenység növelésére kell törekednie, hangsúlyozva a nyelvtanulás fontosságát.

A köztársasági elnök vasárnap érkezett a romániai Kolozs megyébe, ahol felkeresi a magyarpalatkai református iskolát, valamint a válaszúti szórványkollégiumot és a Mezőségi Néprajzi Múzeumot is. Schmitt Pál Kolozsváron találkozik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetőségével és állami kitüntetéseket is átad.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×