Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
325.6
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Alstom-ügy: Jóváhagyta a Fővárosi Közgyűlés a szerződés módosítását

Jóváhagyta a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén az Alstommal a 2-es és 4-es metróra szállítandó szerelvények gyártásáról szóló szerződés módosítását.

A képviselők a javaslatot 24 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 4 tartózkodással fogadták el.

Az új megállapodás szerint kikerül a szerződésből a vis maior klauzula, vagyis nem számít vis maiornak, ha az Alstom nem tudja megszerezni a végleges típusengedélyt. Módosult az Alstom által vállalt kötbér maximuma is, amely az eddigi 20-ról 30 százalékra emelkedik, az összes kárfelelősség mértéke pedig szintén 20-ról 30 százalékra nő. A korábbi 50 százalék helyett 20 százalékra csökken az előleg mértéke.

Az Alstom arra is kötelezettséget vállalt, hogy a hatálybalépéstől számított 300 napon belül megszerzi a 2-es vonalra szánt szerelvények típusengedélyét, az első szerelvényeket pedig 330 napon belül leszállítja. A 4-es metró szerelvényeire 548 napon belül kell megszereznie a típusengedélyt és 750 napon belül kell az első szerelvényt szállítania.

Amennyiben az Alstom nem írja alá a megállapodást július 26-ig, a főváros eláll a megállapodástól, és új közbeszerzést írnak ki a metrókocsik beszerzésére.

Tarlós: Ennyit lehetett elérni

Tarlós István főpolgármester szerint a metrókocsi-szerződéssel kapcsolatos megállapodás a "maximális siker", amely elérhető volt.

Csütörtöki sajtótájékoztatóján a főpolgármester azt mondta, megbízottaik útján a megállapodás tervezetéről már megállapodtak az Alstommal, így jó esély van rá, hogy a július végi találkozón aláírják a módosításról szóló megállapodás. Ez a helyzetet maradéktalanul rendezi - mondta.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az Alstomnak még egy feladata maradt, a hatóságoktól meg kell szereznie a végleges típusengedélyt.

A megállapodás főbb részleteit kiemelve Tarlós István azt mondta, az előleg mértékét a korábbi 50 százalékról 10 plusz 10 százalékra csökkentették, a fennmaradó részt a kocsik átvételekor, illetve sikeres üzembe állításukkor fizetik ki.

A teljesítési biztosítás 10-ről 15 százalékra nő, és a BKV újabb bankgaranciát kap, ezúttal magyar banktól. Tarlós István szerint a megállapodás egyik legfontosabb része, hogy az Alstom vállalta, a szükséges módosításokat végrehajtja a fékrendszeren, és ez után nyújtja be a végleges típusengedély-kérelmet.

A gyártó vállalta, hogy 90 nap alatt megszerzi a felmentést a hatóságoktól a magyar vasúthatósági szabályzat alkalmazása alól, és 300 nap alatt birtokában lesz a végleges típusengedély is, majd 330 napon belül leszállítja az első kocsikat. Az utolsóknak 548 napon belül kell Budapesten lenniük, ezzel egy időben pedig meg kell szerezni a 4-es metró végleges típusengedélyét, és 600 napon belül meg kell érkeznie az első, 750 nap után az utolsó kocsinak is. Ha ezen határidők bármelyikét az Alstom 60 nappal túllépi, felmondható a szerződés.

A főpolgármester kitért arra is, hogy számításba kell venni azt a lehetőséget is, ha az Alstom mégsem tud típusengedélyt szerezni, ezért közgyűlési határozattal elrendelték egy új metrókocsi-beszerzés pályázati dokumentációjának elkészítését. Mint mondta, nem lehet késlekedni egy esetleges új tender kiírásával, mert elveszítik az uniós támogatást.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×