Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
325.32
bux:
145497.96
2026. november 2. hétfő Achilles

A "verébszámláló" esete - így működik Magyarországon a közmunkaprogram

Átalakul a közmunkával kapcsolatos kormányzati struktúra. A gazdasági tárca helyett a Belügyminisztérium felel majd a területért. Egy községi polgármester és egy kutatóintézet is a rendszer visszásságaira figyelmeztet.

A Belügyminisztérium célja a közmunkaprogram megszervezésével, hogy életerős emberek ne szociális támogatásra építsék életmódjukat, hanem tisztességes munkával biztosíthassák családjuk és saját maguk megélhetését - ez a hivatalos álláspont.

Drávapiski polgármestere, Mali Zoltán erre a "verébszámláló" esetével válaszol:

"A 18 éves, 190 centi magas, 80-90 kilós fiatalember, amikor eljött az első nap dolgozni, közölte, hogy másnap zenél, és arra fel kell készülnie. A harmadik napján azért nem jött, mert úgy berúgott, hogy nem tudott felkelni, a negyedik napon bemutatott egy orvosi igazolást arról, hogy klausztrofóbiája van (egy 30x70 centis vízelvezető árkot kellett volna kiásnia). Nem is jött az ötödik napján, a hatodikon mondtam neki, hogy nyírjon füvet, akkor allergiás asztmát kapott. A hetedik napon a szülei jöttek cirkuszolni, hogy meg akartam ölni a gyereket, a nyolcadik napon feljelentett a munkaügyi főfelügyelőségen, hogy nem a testalkatának és végzettségének megfelelő munkát biztosítottam neki. Így ment a tizedik napig, amikor azt mondtam neki: statisztikát kell csinálnia, meg kell számolnia a tanácsháza udvarára berepülő verebeket. Kérdeztem tőle, hány verebet számolt meg. Azt mondta, egyet sem, mert amire megszámolta volna őket, elrepültek".

A közmunkaprogram csökkenő költségvetési támogatása, illetve a szigorodó feltételek miatt ráadásul egyre kevesebb önkormányzat tervezi közmunka indítását - ez már a GKI Gazdaságkutató Zrt. felméréséből derül ki. A GKI szerint "a mindenáron munkára nevelni akaró politika, amely a realitásokra semmilyen figyelmet nem kíván fordítani, előbb-utóbb szociális robbanáshoz vezethet".

Ezzel pedig Drávapiski polgármestere is egyetért. Ha valamit nagyon gyorsan nem csinál a kormányzat, főleg itt a végeken, el fogunk veszni - figyelmeztet Mali Zoltán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani – szakértő

Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani – szakértő

Dráma Spanyolországban; a múlt szerdai vasúti szerencsétlenség egy tüntetésekkel, belpolitikai konfiktusokkal feltüzelt országban történt, ahol idén már januárban is volt egy vasúti tragédia, akkor 46-an haltak meg. November végén pedig előre hozott választások lesznek az országban. Lénárt András Spanyolország-szakértő, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének docense segít eligazodni.
Izmosodik a forint: 365 alatt jár az euró

Izmosodik a forint: 365 alatt jár az euró

Kivárás jellemzi a nemzetközi devizapiacokat az amerikai félidős választások és a héten esedékes jegybanki kamatdöntések előtt. Az euró a tizenhét havi mélypont közelében, 1,1182 dollár körül stagnál, miután a Fitch Ratings pénteken negatívra rontotta Franciaország adósbesorolásának kilátását. A forint eközben erősödik, az euró 365,5, a dollár pedig 326,5 forint körül jár. A befektetők figyelme a feldolgozóipari adatok mellett arra irányul, hogy a demokraták átveszik-e a kongresszus irányítását Donald Trump Republikánus Pártjától.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×