Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
325.33
bux:
145851.24
2026. november 2. hétfő Achilles

Milliárdok a hivatásos érdekvédelemért - lapszemle

Magyarország a harmadik helyen áll a válságot legsúlyosabban megszenvedett átalakuló országok között - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az illetékes parlamenti bizottság szerint felezni kellene a MÁV szakszervezetekre fordított költségeit.

Magyarország a harmadik helyen áll a válságot legsúlyosabban megszenvedett átalakuló országok között - írja az Európai Újjáépítési Bank és a Világbank legfrissebb hangulatjelentésére hivatkozva a Népszabadság. A felmérés alapján hazánkban a háztartások kétharmadát sújtotta a recesszió, ami húsz százalékkal haladja meg az átlagot, ám a vizsgált országok közül itt a legelégedetlenebbek az emberek az élettel: mindössze 18 százalék érzi jól magát a bőrében. A jövőbe vetett hit is nagyon gyenge: az emberek attól tartanak, hogy még a gyerekeiknek sem megy majd jobban.

A Magyar Nemzetben az olvasható, hogy az illetékes parlamenti bizottság szerint felezni kellene a MÁV szakszervezetekre fordított költségeit, a társaságnál azonban egyelőre a munkaidő-kedvezményt 21, a szakszervezeti vezetők alapbérét pedig 17 százalékkal csökkentették, így továbbra is milliárdokat fizetnek a hivatásos érdekvédelemért. A cikk szerint a 2002-es kormányváltás után titkos megállapodást kötött a MÁV akkori vezetése a reprezentatív vasutas-szakszervezetekkel, amelynek értelmében a társaság az érdekképviseletek 66 tisztségviselőjét vette át a humánpolitikai vezérigazgató-helyettes szervezeti egységébe, az első számú szakszervezeti vezetők már ekkor havi 700 ezer forintot kaptak.

Az Index arra kereste a választ, hogy mekkora a különbség az ugyanazon márkanév alatt futó kelet-európai és a nyugati termékek között. A cikk szerzői mindezért számos terméket gyűjtöttek össze, majd elemeztették ezek összetételét a Wessling Hungary Élelmiszer-vizsgáló laboratóriumában. A tesztek eredményét részletesen a portálon olvashatják.

Az állami nyugdíjrendszerben is csak az egyéni járulékbefizetések után járna nyugdíj, s az így felhalmozott összeget lehetne örökölni a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által a kormány részére készített Nemzeti Nyugdíjpolitikai Koncepcióról szóló előterjesztés szerint - közölte a Pénzcentrum.hu. A gazdasági portál birtokába került dokumentum szerint az egyéni nyugdíjjárulék mértéke a duplájára emelkedne.

A Napi Gazdaság arról ír, hogy a gyógyszertárak érdekvédelmi szervezetei üdvözlik a Nemzeti Erőforrás Minisztérium patikákra vonatkozó, személyi minimumfeltételekről szóló módosításait, holott korábban több szervezet is a nemtetszését fejezte ki. A Gyógyszerellátási Gyógyszerészeti Szakmai Kollégium és a kamara is azt javasolta, hogy létszámminimum kialakítását elsősorban a nyitvatartási idő határozza meg, ezenfelül pedig a vényforgalom alapján írjanak elő további személyi feltételeket.

A Portfolio.hu-n a Magyar Közlöny keddi számában megjelent, a Semmelweis-tervben meghatározott feladatok végrehajtásáról szóló kormányhatározat alapján az olvasható, hogy szeptember végéig kidolgozzák az egészségügyi dolgozók életpályamodelljét, november végéig pedig feláll a mintegy másfél millió lakos ellátásáért felelős térségi egységekre épülő állami egészségszervezési intézményrendszer. Az erre épülő új betegút-szervezési rendszernek legkésőbb a jövő év közepéig kell működnie. A határozat ma lépett hatályba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani – szakértő

Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani – szakértő

Dráma Spanyolországban; a múlt szerdai vasúti szerencsétlenség egy tüntetésekkel, belpolitikai konfiktusokkal feltüzelt országban történt, ahol idén már januárban is volt egy vasúti tragédia, akkor 46-an haltak meg. November végén pedig előre hozott választások lesznek az országban. Lénárt András Spanyolország-szakértő, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének docense segít eligazodni.
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×