Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
326.53
bux:
0
2026. november 2. hétfő Achilles

Itt a besurranó tolvajok szezonja! Így védekezhetünk

Óvatos becslések szerint is évente több tízezer alkalommal tulajdonítanak el besurranó tolvajok kisebb-nagyobb értékeket a hazai ingatlanokból. Ezek jó részéről nem is készül jegyzőkönyv, hiszen a felderítés legtöbbször esélytelen, a lakásbiztosítások pedig ma még szinte kizárólag csak erőszakos behatolás esetén fizetnek lopáskárt az ügyfeleknek. Érdemes tudni, hogy ma már besurranó, sőt, beengedett személyek által elkövetett lopásokat is téríthet egy jól megválasztott lakásbiztosítás. Persze a legjobb védekezés ebben az esetben is a megelőzés.

"A klasszikus lakásbiztosítási módozatok sokszor a nem megfelelő zárszerkezetet is kizáró okként kezelik, pedig nagyon is életszerű helyzet, hogy a nyitva hagyott ajtón erőszak nélkül behatoló, vagy éppen jóhiszeműen beengedett elkövető károsít meg bennünket - mutat rá egy jellemző problémára Sebestyén László, a Genertel ügyvezető igazgatója. - Szerencsére ma már megjelentek Magyarországon is olyan lakásbiztosítások, amelyek az ily módon ellopott vagyontárgyak, sőt akár készpénz után is kártérítést nyújtanak."

A jó idő beköszöntével érkezik el a besurranó tolvajok szezonja: a szellőztetésre nyitva hagyott ajtók és ablakok, a kertbe kilépők által néhány percre be nem zárt ajtók mind ideális alkalmat kínálnak a bűnözőknek. A rövid időre magára hagyott lakásból a besurranók főként készpénzt és kisebb elektronikai eszközöket (pl. mobiltelefon) tulajdonítanak el. A fent említett okos lakásbiztosítások évi egyszeri alkalommal 40-50 ezer forintig térítik ezeket a károkat, amennyiben rendőrségi jegyzőkönyv is készül az esetről.

"Különösen a családi vagyontárgyak zömét védő lakásbiztosítások esetében fontos, hogy azok az életszerű helyzetek minél szélesebb körére fedezetet nyújtsanak" - folytatja Sebestyén László.

A legkézenfekvőbb megoldás persze az, ha nem hagyunk lehetőséget a besurranó tolvajok számára. Az alábbi tanácsok ebben segítenek:

Bármilyen meleg van is odabenn, csak akkor szellőztessünk, ha a lakásban tartózkodunk!

Ha elhagyjuk a lakást, mindig zárjuk be, még ha egy-két percre szándékozunk is kilépni!

Az ajtó kulcsait ilyenkor is tartsuk magunknál, mert a biztosnak hitt rejtekhelyeket a tolvajok rutinból, gyorsan megtalálják, főleg, ha előzőleg ki is figyelik!

A lakás elhagyásakor gondosan ellenőrizzük, hogy az ajtók és ablakok zárva vannak-e! A bukóra nyitva hagyott ablak ugyanúgy nem jelent komoly akadályt, mint a redőny vagy a szúnyogháló!

Vegyük figyelembe, hogy egy kis testméretű behatoló a mellékhelyiségek kis ablakain is be tud mászni!

Az udvaron álló autóban se hagyjunk soha értéket!

Ismeretlen személyt csak indokolt esetben engedjünk be a lakásunkba, bárki ismeretlen történetét fogadjuk egészséges gyanakvással! Gyakran e személy elterelő tárgyalása segíti elő, hogy közben a bűntárs szabadon garázdálkodjon a lakásban vagy udvarban!

Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Miközben lángokban áll Franciaország, a Migrációkutató Intézet az erőszakba torkolló tüntetések anatómiájáról írt elemzést. Az InfoRádió Sayfo Omart, az intézet kutatási vezetőjét kérdezte, aki elmondta: a francia csendőrség és rendőrség még messze nem jár a kapacitásai végén, és a francia társadalom nem egységes a tüntetések megítélésében, hiszen más hagyományai vannak, az „utcai érdekérvényesítés” legitim módszernek számít.
Minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Kimi Antonelli
Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője behozhatatlan előnyre tett szert négy fordulóval a Forma–1-es idény vége előtt. A mexikói futam dobogóján egy négyszeres (Max Verstappen), egy hétszeres (Lewis Hamilton) és egy újdonsült világbajnok (Kimi Antonelli) állhatott.
Erősödéssel indít a forint a mozgalmasnak ígérkező hét elején

Erősödéssel indít a forint a mozgalmasnak ígérkező hét elején

Kivárás jellemzi a nemzetközi devizapiacokat az amerikai félidős választások és a héten esedékes jegybanki kamatdöntések előtt. Az euró a tizenhét havi mélypont közelében, 1,1182 dollár körül stagnál, miután a Fitch Ratings pénteken negatívra rontotta Franciaország adósbesorolásának kilátását. A forint eközben erősödik, az euró 365,5, a dollár pedig 326,5 forint körül jár. A befektetők figyelme a feldolgozóipari adatok mellett arra irányul, hogy a demokraták átveszik-e a kongresszus irányítását Donald Trump Republikánus Pártjától.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×