Infostart.hu
eur:
363.51
usd:
323.51
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

A budapesti rendőrfőkapitányt fiktív tanácsadói szerződésekkel vádolják - lapszemle

- Két hete felhívott egy "miniszter", és egy folyamatban lévő üggyel összefüggésben elmondta a kérését, hogy miképpen intézzük azt el - nyilatkozta Budapest rendőrfőkapitánya a Népszabadságnak.

A Népszabadság információi szerint már az ügyészséghez is eljutott egy a "Bejelentők" által jegyzett névtelen levél, amely egyebek között azt a kérdést veti fel, hogy vajon felügyelheti-e a BKV fiktív tanácsadói szerződései és más hasonlóan nagy horderejű gazdasági bűncselekmények nyomozását olyan ember, akivel szemben felvetődhet a gyanú, hogy maga is kötött hasonló szerződéseket. Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya néhány hete hallotta először a szóbeszédet, hogy bizonyos - közelebbről meg nem határozott - körökben a lejáratására, eltávolítására szövetkeznek.

- Két hete felhívott egy "miniszter", és egy folyamatban lévő üggyel összefüggésben elmondta a kérését, hogy miképpen intézzük azt el - idézte fel az első gyanús jelet Tóth Gábor. - Amit a "miniszter úr" kért, vállalhatatlan és teljesíthetetlen volt, ráadásul neki tudnia kellett volna, hogy én nem folyok bele a konkrét ügyekbe. Rövid nyomozás után kiderült, hogy egy gépészmérnök volt az, aki magát miniszternek kiadva megpróbált beleszólni egy folyamatban lévő nyomozásba.

A Magyar Nemzet szerint ingyen hajókat biztosított a Magyar Úttörők Szövetségének a nehéz helyzetben lévő BKV 2007-ben. A közlekedési cég elismerte a dunai hajóutak tényét. Az érintett időszakban egyébként éppen abból a körzetből táboroztak gyerekek a csillebérci úttörőtáborban, ahonnan Nyakó István bekerült a parlamentbe. Az úttörőszövetség vezetőjének élettársa az a Butor Klára volt ekkoriban, aki az MSZP pártigazgatójaként Nyakó feleségével együtt vezetője annak a Grund Klubhálózatnak, amely ingyen buszokat kért és kapott a BKV-tól.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, egyre csúnyább, ami az amerikai tőzsdéken történik

Bejelzett a félelemindex, egyre csúnyább, ami az amerikai tőzsdéken történik

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban vannak a tőzsdék. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt a chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedés elején. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×