Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Perli az államot és az NBH-t az UD Zrt.

Másfél milliárd forint vagyoni kártérítést követel az UD Zrt. a Nemzetbiztonsági Hivataltól és a magyar államtól a héten indítandó polgári perben - jelentette be a vagyonvédelmi cég ügyvédje. Az UD Zrt. jogászai a sajtó nyilvánossága előtt számoltak be a céget érintő aktuális jogi ügyekről.

Polgári pert indít az UD Zrt. a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) és a magyar állam ellen, amiért a 2008 őszén kirobbant botrány következtében lényegében teljesen tönkrement a cég, megrendelői nincsenek, és a munkavállalóit is elvesztette. A vagyonvédelmi vállalatnak 508 millió forintos kára keletkezett, a cég névértékével együtt pedig másfél milliárd forintos vagyoni kártérítést követelnek.

Minderről a cég ügyvédje, Bakondi György számolt be, aki emellett elmondta, hogy nyolc polgári, személyiségi jogi pert indítottak különböző újságok, valamint Laborc Sándor, az NBH volt főigazgatója, Szilvásy György volt titokminiszter, és Dávid Ibolya, az MDF elnöke ellen.

Két büntetőügy is folyamatban van, mindkettő Tóth János résztulajdonos ellen. Az egyik hivatali visszaélésre való felbujtás, a másik pedig haditechnikai eszközök birtoklása miatt.

A cég büntetőügyekben eljáró jogi képviselője elmondta: függőben van még Dávid Ibolya MDF-elnök, és Herényi Károly, a párt volt frakcióvezetőjének ügye is. Õket az ügyészség gyanúsítottként akarja kihallgatni, a mentelmi joguk miatt azonban erre nincs lehetősége a vádhatóságnak. Márpedig a parlament tavaly októberben nem adta ki a két képviselő mentelmi jogát.

Futó Barnabás szerint azonban a politikusok esetében nem évülhet el a gyanúsítás: ha megszűnik a mentelmi joguk - legyen az idén nyáron, vagy akár húsz év múlva -, az ügyészség akkor is kihallgathatja őket, és lefolytathatja a büntetőeljárást.

Az ügyvéd hozzátette: ha Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt új bűncselekménnyel, például zsarolással vádolná meg a vádhatóság, újra kérhetné mentelmi joguk felfüggesztését, amihez az új parlament talán hozzá is járulna.

Az ügy alapját jelentő telefonbeszélgetéseket Horváth József szerint elképzelhető, hogy nem is a lehallgatásra jogosult Nemzetbiztonsági Szakszolgálat hallgatta le, szerinte erre utalnak a leiratban található elhallások, hibák is.

A Dávid Ibolyához került CD-ről szólva Futó Barnabás leszögezte: az egyértelműen "vágott" felvétel, erre utal szerinte, hogy például egy mondat a közepétől kezdődik. Hozzátette: a Legfőbb Ügyészség úgy tudja, hogy Dávid Ibolya birtokában több hangfelvétel is van, erről vagy az NBH-tól van információja az ügyészségnek, vagy az MDF-frakció tagjaitól, akiknek a hírek szerint Dávid Ibolya beszélt arról, hogy több hangfelvétele is van.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Rábíztuk a pénzünket egy AI-chatbotra, máris keresett nekünk 4200 eurót

Rábíztuk a pénzünket egy AI-chatbotra, máris keresett nekünk 4200 eurót

2025 őszén befektetési versenyt indítottunk a világ legismertebb AI-chatbotjai között: arra kértük őket, hogy azonos feltételek mellett, kizárólag tőzsdén kereskedett befektetési alapokból (ETF-ekből) állítsanak össze egy-egy portfóliót. A hat versenyző fejenként 25 ezer eurós, azaz akkori árfolyamon közel 10 millió forintos fiktív kezdőtőkét kapott, amelynek értékét azóta is nyomon követjük. Az első év eredményei meglehetősen látványosak: a legjobbak közel 17 százalékos nyereséget értek el, sőt, volt olyan chatbot, amelynek portfóliója időközben már 22 százaléknál is nagyobb pluszban járt – a november eleji amerikai tőzsdei esés azonban alaposan megkeverte a kártyákat. Most megnéztük, melyik mesterséges intelligencia bizonyult a legsikeresebb befektetőnek, és minek köszönhető, hogy nagy arányban képesek voltak legyőzni a hagyományos, globálisan diverzifikált "60-40" portfóliót.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×