Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nem változnak a kampányfinanszírozás szabályai

Nem változnak a kampányfinanszírozás szabályai, a szocialista Tóbiás József törvényjavaslata hétfőn ugyanis nem kapta meg a szükséges támogatást az Országgyűlésben.

A képviselők 185 igennel, nem szavazat nélkül és 131 tartózkodás mellett utasították el a törvényjavaslat kétharmados többséget igénylő részét, míg az egyszerű többséget igénylő részeit 16 igen, 169 nem szavazat és 133 tartózkodással vetették el.

A civilek elképzeléseit tartalmazó előterjesztés a kampányszámla bevezetését, az Állami Számvevőszék szerepének megerősítését, a kampányidőszak csökkentését, a pártok kereskedelmi médiumokban való megjelenését és a civil szervezetek kampányban való részvételét szabályozta volna.

Tóbiás József azt is javasolta, hogy a választási kampányra a független jelölt legfeljebb ötmillió forintot, illetve a jelölőszervezet és a jelölt együttesen jelöltenként legfeljebb ötmillió forintot fordíthasson. Jelenleg jelöltenként egymillió forintot lehet kampánycélra költeni. A Fidesz elsősorban azért ellenezte a törvényjavaslatot, mert az többszörösére emelte volna a jelöltenként kampánycélra fordítható egymillió forintos összeget.

A civilek, a Transparency International és a Freedom House október 8-án közölte, hogy átláthatóbb kampányfinanszírozási rendszer bevezetését sürgetik, és már a tavaszi országgyűlési választáson bevezetnék a kampányszámla intézményét, valamint lerövidítenék a kampányidőszakot.

A Freedom House és a Transparency International Magyarország egy törvénytervezetet is készített az MSZP és a Fidesz hasonló javaslatainak közös elemei összevonásával. Ebben egyebek mellett az áll, hogy a választási kampányok során a jövőben ne egy-, hanem ötmillió forintot lehessen költeni jelöltenként.

Novemberben azonban a két szervezet bejelentette, nem kívánnak a továbbiakban részt venni a kampányfinanszírozással kapcsolatos, pártok közötti sikertelen egyeztetések folytatásában.

Az ősz során a Fidesznek is volt egy javaslata a kampányfinanszírozással kapcsolatban, amelyet többször be is nyújtott, de azt nem vette tárgysorozatba az Országgyűlés egyszer sem. A fideszes Nyitrai Zsolt akkori szavai szerint javaslatuk valóban olcsóbb és rövidebb kampányt tett volna lehetővé a 30 napra rövidített kampányidőszakkal, valamint a kampányszámla intézményének bevezetésével és a médiahirdetések rendszerének átalakításával.

Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az Anthropic legújabb kutatásában azt vizsgálja, miként képes a Claude nevű nyelvi modell az üresjárataiban áttekinteni a korábbi tapasztalatait, kijavítani a tévesen rögzített "emlékeit", és rendszerezni azokat a későbbi beszélgetésekhez. A fejlesztők ezt a folyamatot az emberi "álmodáshoz" hasonlították, amely az agy memóriarögzítéséhez járul hozzá. A módszer segítségével a mesterséges intelligencia a tétlen időszakokban kiszűri a hibás információkat, pontosítja a jegyzeteit és strukturált tudásbázist épít, ami jelentősen javítja a teljesítményét az összetett, hosszan tartó feladatok során - számolt be az Interesting Engineering.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×