Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Ma is nehézkes a közlekedés a Dunántúlon

Ma is nehézkes lesz a közlekedés a Dunántúl jelentős részén a korábbi napok havazása és a hófúvások miatt. Az ÚTINFORM tájékoztatása szerint a Kisalföldön, valamint Veszprém és Fejér megyében a főutak sokfelé még havasak, hókásásak, a mellékutak jelentős része havas, jeges. Már csak Székesfehérvár térségében kell erős szélre számítani.

Tegnap a Dunántúl mellett a középső országrészben is jelentős fennakadásokat okozott a közlekedésben a hófúvás és a jegesedés; Fejér megyében az esti órákban még 2 település volt megközelíthetetlen. Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese az InfoRádióban elmondta: főként Vas, Győr-Moson-Sopron, Fejér, Zala és Somogy megyében voltak komoly problémák, de több úton nehézkesen lehetett közlekedni Tolna és Bács-Kiskun megyében is.

Közben Székesfehérvár és Balatonkenese között továbbra sem járnak a vonatok, miután nem tudták kiszabadítani a hó fogságából a tegnap hajnalban Csajág és Polgárdi között elakadt vonatot, valamint a mentésére indult mozdonyt. A hó eltakarítását reggel folytatták.

Az Ausztriából érkező nemzetközi vonatok is jelentős késéssel közlekedtek a Hegyeshalom-Budapest vonalon, mert az osztrák oldalon kialakult hóakadályok miatt a vonatok elé Hegyeshalomnál magyar mozdonyt kellett csatolni.

Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. A kelet ukrajnai zaporizzsjai atomerőműnél vészhelyzeti dízelgenerátorokat kellett üzembe állítani, mert egy távvezeték megrongálódása miatt megszűnt a reaktorok hűtéséhez elengedhetetlen külső áramellátás. Németország külügyminisztere egy interjúban elmondta, hogy az ország a saját készleteinek megcsappanása miatt nem fog tudni további szállítmányokat küldeni Ukrajnának a védelmi szempontból kulcsfontosságú Patriot rakétarendszerből. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×