Infostart.hu
eur:
364
usd:
326.36
bux:
143485.08
2026. október 14. szerda Helén

Orbán Viktor munkalehetőséget kínál a cigányságnak

Orbán Viktor szerint nem lehet egykulcsos az adórendszer, több kategóriára van szükség. A Fidesz elnöke kedden a TV2 Tények című műsorának arról is beszélt, hogy rövidíteni kell az állami megrendelések kifizetési idejét, emelni kell az orvosok, nővérek fizetését, és minden településen szükség van körzeti megbízottra. Közölte azt is, még nem dőlt el, hogy részt vesz-e miniszterelnök-jelölti vitán.

A tervezett adócsökkentés mértékét firtató kérdésre Orbán Viktor úgy válaszolt: "nagyon, amennyire csak lehet". Hangsúlyozta azonban, hogy pontos számokat, százalékokat sem most nem mond, sem pedig a kampány hátralévő heteiben. Az átadás-átvétel megtörténtéig ugyanis, amíg nem derült ki, hogy "pontosan mennyi csontváz van a szekrényekben", számokat, százalékokat felelős politikus nem mondhat - hangsúlyozta.

Arra a kérdésre, hogy egykulcsos adórendszerben gondolkodnak-e, közölte: ha az adórendszer nem veszi figyelembe, hogy a megkeresett összegből hányan élnek, hány embert tartanak el, akkor az sohasem lesz igazságos. Ebből következik, hogy nem lehet egy kulcs, több kategóriának kell lennie - mondta.

A munkahelyteremtéssel összefüggésben a pártelnök kifejtette: az állam által megrendelt munkák kifizetését - amely ma 90-120 nap körül van - meg kell próbálni lecsökkenteni 30 napra, később pedig 8 nap körüli határidőben kell maximálni. Hozzátette azt is, hogy a kis- és középvállalkozásokat alacsonyabb kulccsal adóztatnák.

Az egészségügyi feladatokról szólva hangsúlyozta, növelni kell az orvosok és az ápolónők számát, és emelni kell a fizetésüket is, ugyanis a béreknek versenyképeseknek kell lenniük a ma elérhető külföldi ajánlatokkal.

A pártelnök közölte: megengedhetetlennek tartja, hogy nincs minden településen körzeti megbízott. Emellett szerinte pótolni kell a hiányzó mintegy háromezer rendőrt, és a Fidesz célja az is, hogy növelje a kapitányságok számát.

A nyugdíjak ügyével kapcsolatban kijelentette: határozott nemet mond a nyugdíjkorhatár emelésére.

Arra a kérdésre, hogy megadóztatná-e a Fidesz a minimálbért, úgy reagált: még mindig létezik olyan gazdaságpolitika, amellyel ez elkerülhető lesz.

Orbán Viktor kérdésre beszélt a hazai cigányság helyzetéről is, és kifejtette: egy olyan feszült, ideges, dühös és csalódott országban, mint amilyen ma Magyarország, nagyon nehéz megteremteni a békés együttélés feltételeit a cigányság és a többségi társadalom között, "de nem olyan kezelhetetlen ez a helyzet, mint amilyennek látszik".

Egyrészt el kell érni, hogy a törvényt mindenki fogadja el "szentírásnak", "tehát senki ne érezze úgy, hogy akár társadalmi helyzete, akár jövedelmi helyzete miatt ő felmentést kap a törvények betartásának kötelezettsége alól. Ez érvényes a politikusokra is, akik a hatalmukkal szoktak visszaélni, de érvényes a cigányokra is természetesen, akik időnként a léthelyzetük miatt fölmentve érzik magukat, és elég gyakran követnek el olyan, vagyon elleni bűncselekményeket, amelyeket egyébként nem lehet elkövetni Magyarországon" - mondta.

Másrészt a többségnek lehetőséget kell adnia a cigányság számára, hogy a gyermekek jó minőségű iskolákba járhassanak, és a képzettségükkel kikeveredhessenek nehéz helyzetükből, a felnőtteknek pedig munkalehetőséget kell kínálni - hangsúlyozta.

Kiemelte azt is: csak az a kormány kérheti a törvények betartását és a munkabarát életmódot a hazai cigányságtól, amely kabinet ezzel egy időben képes munkalehetőségeket is kínálni; "mi erre képesek leszünk: részben közmunka-lehetőségeket fogunk kínálni, részben pedig megindítjuk a gazdasági növekedést, és így a piac is kínál majd munkalehetőségeket".

Orbán Viktor ismét rámutatott, hogy szerinte a radikális jobboldalra szavazni elvesztegetett voksot jelent, ugyanis ma a jobboldalon csak a Fidesz látszik kormányképes erőnek.

A Fidesz elnöke pénteki országértékelőjében azt mondta, olyan kormányra van szükség, amely nemcsak a kormányzást, hanem a jegybankot és a pénzügyi felügyeletet is megújítja, mert ezek együtt, közösen viselik a felelősséget a magyar gazdaság összedöntéséért. Arra a keddi kérdésre, hogyan képzeli el a megújítást, úgy reagált: "abban bízom, hogy ezt ők is belátják".

Az elszámoltatásokkal kapcsolatban több ügyet is konkrétan megnevezett, így a BKV, a sukorói kaszinó-beruházás, a MÁV Informatika, valamint a 2006-os "adathamisítás" ügyét is, de megjegyezte, hogy nem a kormányzó pártnak és nem is a leendő miniszterelnöknek a dolga, hogy ügyeket diktáljon a nyomozóhatóságok számára.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e miniszterelnök-jelölti vita, amelyre Mesterházy Attila, az MSZP és Bokros Lajos, az MDF kormányfőjelöltje is hívta, közölte: erről majd a Fidesz elnöksége hozza meg a döntést, még március 15. előtt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Kimondta a hitelminősítő: felfoghatatlan adóssághegy fenyegeti a világ leghatalmasabb államait

Kimondta a hitelminősítő: felfoghatatlan adóssághegy fenyegeti a világ leghatalmasabb államait

Meredeken emelkednek az állampapírhozamok a fejlett ipari gazdaságokban, miközben az országcsoport összesített államadóssága idén várhatóan átlépi a 75 ezer milliárd dollárt, figyelmeztet a Fitch Ratings. A hitelminősítő szerint a tíz legnagyobb fejlett gazdaság tízéves kötvényeinek hozama az év eleje óta átlagosan 81 bázisponttal nőtt, és sok helyen több évtizedes csúcsra ért. A legnagyobb emelkedést a leggyengébb költségvetési helyzetű országokban mérték, így Franciaországban, Olaszországban és az Egyesült Államokban. A Fitch számításai szerint a térség adóssága 2026 végére 75 400 milliárd dollárra, a GDP 102 százalékára nő, míg húsz éve még csak 26 ezer milliárd dollár volt. A legmeredekebb romlás Franciaországban várható, ahol az államadósság 2030-ra elérheti a GDP 128 százalékát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×