Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
327.2
bux:
143857.56
2026. október 14. szerda Helén

Szabadon választható az eredetiségvizsgálat

A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium által előkészített jogszabály-módosítás szerint az előzetes eredetiségvizsgálat nem kötelező, csupán választható eleme lenne az időszakos műszaki vizsgának - olvasható a tárca közleményében.

A közlemény szerint a gépjárművek tulajdonosai maguk dönthetnének arról, hogy az egyablakos vizsgálat keretében a közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi célú ellenőrzés mellett kérik-e eredetiségvizsgálat elvégzését is. Az eredetiségvizsgálatot a továbbiakban a gépkocsi forgalomba helyezésének idejétől függetlenül bármely járművön csak az üzembentartó kérelmére végeznék el.

A kezdeményezést a január elsejével bevezetett új műszaki vizsga rendszerhez kapcsolódó, a járművek bizonyos körére kötelező eredetiségvizsgálat kedvezőtlen társadalmi fogadtatása indokolja.

A vizsgálóállomások számára a kétszeri változás érdemi többletköltséget nem jelent, hiszen eszközeiket már az integrált vizsga korábbi bevezetése miatt döntő részben alkalmassá tették az új feladatok elvégzésére. A legutóbbi módosítással végrehajtott alacsony költségigényű fejlesztések (informatikai rendszer programfrissítései, vizsgabiztosok betanítása) eredményeként minden műszaki vizsgát végző szolgáltató képessé vált teljes értékű, így a járművek eladásánál is felhasználható eredetiségvizsgálat elvégzésére.

A módosítás tárcaközi egyeztetése folyamatban van, döntés a következő hetekben várható - olvasható a tárca közleményében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

A fiatal és középgenerációs művészek támogatását ösztöndíjprogramokkal és hálózatépítéssel is segíti a Magyar Művészeti Akadémia – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a köztestület elnöke. Turi Attila a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia helyzetének rendezését kormányzati feladatnak nevezte, ugyanakkor hangsúlyozta: nem szerencsés, ha a kulturális intézmények között ellentétek alakulnak ki. Hangsúlyozta azt is, hogy az MMA a jövőben is átláthatóan, a kormánnyal együttműködve végzi a munkáját, de nem politikai szempontok alapján dönt, hanem a teljesítményt értékeli.

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: Tótth András először szólalt meg lemondása után, újabb feljelentét tett a kormány

Tisza-kormány: Tótth András először szólalt meg lemondása után, újabb feljelentét tett a kormány

Váratlan lemondások történtek kedden az energetikai terület vezetésében, hiszen személyes okokra hivatkozva távozott Tótth András energetikáért felelős államtitkár. Tótth András szerdán megszólalt döntésével kapcsolatban és cáfolta, hogy ennek köze lett volna a CATL debreceni konferenciájával kapcsolatos vitához. Kedd este lemondott Juhász Edit, a MEKH elnöke is, utódja október 16-tól Losonczy Géza lesz. Szerdán távozott hivatalából Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője is, nap közben olyan híresztelések is napvilágot láttak, hogy maga Kapitány István miniszter is a lemondást fontolgatja, de a tárcavezető cáfolta ezen lapértesüléseket. A kormány délután bejelentette, hogy hűtlen kezelés miatt eljárást indít egy közel 3 milliárd forint értékű tanácsadói szerződés ügyében, amelyet verseny nélkül, 3 nap alatt kötöttek meg, a nyertes kiléte pedig valószínűleg már az eljárás megindítása előtt eldőlt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×