Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Konkrét programot várnak Orbán Viktortól

A magyar mellett a nemzetközi közvélemény is nagy várakozással tekint a Fidesz elnökének péntek délutáni, tizenkettedik alkalommal megrendezendő évértékelő beszédére. Orbán Viktortól ugyanis konkrét programelemek ismertetését várják, bár szakértők szerint a legnagyobb ellenzéki párt vezetője ezekről vélhetően óvatosan beszél, mert a szocialisták a kampány során mindenképpen támadni fogják.

A Fidesz elnöke már tavalyi, kivételesen március elején tartott évértékelő beszédében megadta az alaphangot a 2009-es európai parlamenti választással kezdődött kampányidőszaknak. Orbán Viktor ugyanis hét év után a Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! helyett új jelszót hirdetett: Új irányt Magyarország, új irányt magyarok!

Orbán Viktor és a Fidesz kampánycsapata ebben az évben egy új eszközt is bevont. A Facebook nevű internetes közösségi portálon várták a javaslatokat a február 5-i országértékelő témáihoz. Majdnem hétszáz hozzászólás érkezett, amelyek közül a pártelnök mindenképpen beépít néhányat a beszédébe. Ezen kívül idézhet Surányi György volt jegybankelnök múlt héten a Népszabadságban megjelent elemzéséből is, amely az elmúlt évek gazdaságpolitikáját vette górcső alá.

A jelenlegi kampányban először megszólaló Orbán Viktor tavalyi beszédében az Erős Magyarország című alapprogram alapján néhány irányt már felvázolt.

"Lehetséges munkahelyeket teremteni annak érdekében, hogy tíz év múlva egymillióval többen dolgozzanak legálisan, mint ma. Be fogjuk bizonyítani, hogy beindítható és fenntartható egy erős gazdasági növekedés, ésszerű adókból több pénz fog befolyni, mint a mai munkaellenes és életidegen adórendszerből. És be fogjuk bizonyítani, hogy az államadósság csökkenthető. Ha nem hitelekből próbálunk jólétet teremteni, hanem munkából, termelésből, erőfeszítésből. És be fogjuk bizonyítani, hogy rendet lehet teremteni a közbiztonság terén, mindenféle etnikai konfliktusok nélkül" - fogalmazott.

A legnagyobb ellenzéki pártvezető tavaly december 11-én nyilatkozott az InfoRádiónak arról, hogy a mostani időszakban kezdődhet el az ajánlószelvények gyűjtése. "Február elején nekünk már a cédulák összegyűjtésére képes teljes mozgósítás állapotában kell lennünk" - mondta.

Orbán Viktor ezért vélhetően lelkesíteni is fogja szimpatizánsait, hogy a Fidesz minél több ajánlószelvényt gyűjtsön be. A cél állítólag kétmillió cédula.

Az országértékelő beszédben elvileg szóba kerülhet még a családtámogatási rendszer visszaállítása, valamint a Parlament létszámának csökkentése is, amelyről a pártelnök minden fideszes képviselőjelölttel beszélt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Rábíztuk a pénzünket egy AI-chatbotra, máris keresett nekünk 4200 eurót

Rábíztuk a pénzünket egy AI-chatbotra, máris keresett nekünk 4200 eurót

2025 őszén befektetési versenyt indítottunk a világ legismertebb AI-chatbotjai között: arra kértük őket, hogy azonos feltételek mellett, kizárólag tőzsdén kereskedett befektetési alapokból (ETF-ekből) állítsanak össze egy-egy portfóliót. A hat versenyző fejenként 25 ezer eurós, azaz akkori árfolyamon közel 10 millió forintos fiktív kezdőtőkét kapott, amelynek értékét azóta is nyomon követjük. Az első év eredményei meglehetősen látványosak: a legjobbak közel 17 százalékos nyereséget értek el, sőt, volt olyan chatbot, amelynek portfóliója időközben már 22 százaléknál is nagyobb pluszban járt – a november eleji amerikai tőzsdei esés azonban alaposan megkeverte a kártyákat. Most megnéztük, melyik mesterséges intelligencia bizonyult a legsikeresebb befektetőnek, és minek köszönhető, hogy nagy arányban képesek voltak legyőzni a hagyományos, globálisan diverzifikált "60-40" portfóliót.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×