Infostart.hu
eur:
365.25
usd:
316.43
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

"Oszkó villaügye súlyosan rombolja a jogállamba vetett hitet"

Földeladási, és tartós bérbeadási moratóriumot javasol a Kisgazda Polgári Egyesület, mivel úgy tudják, az állam több megyében kárpótlási jegyekért akar nagy értékű földterületeket elárverezni. Minderről Turi-Kovács Béla, az egyesület elnöke beszélt. A tájékoztatón Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezető lemondásra szólította fel a pénzügyminisztert, mert szerinte a kormány nem várhatja el az emberektől a törvények betartását, ha az egyik miniszter tudatosan megsérti a jogszabályokat.

Alapvető feladata lesz az új kormánynak a jogállamiság visszaállítása - mondta a Fidesz frakcióvezetője a Kisgazda Polgári Egyesület ülésén.

Navracsics Tibor hozzátette: a jogállamiság 2006 őszén szűnt meg Magyarországon, amikor a tüntetések során tapasztalt rendőri túlkapások után nem büntették meg a felelősöket, sőt, még ki is tüntették a budapesti főkapitányt.

Az ellenzéki politikus elfogadhatatlannak nevezte azt is, hogy Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter nem mondott le azután, hogy kiderült, hamis videofelvételekkel akarták bizonyítani a terrorfenyegetettséget. Hozzátette, tűrhetetlen a pénzügyminiszter villaépítési ügye is. A frakcióvezető szerint a kormány nem várhatja el a állampolgároktól, hogy tiszteljék a jogszabályokat azok után, hogy a pénzügyminiszter villája építésénél tudatosan sérti meg a jogszabályokat.

Moratórium

Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke azt mondta, tudomásuk van arról, hogy több megyében kárpótlási jegyért cserébe akarták nagy értékű földterülethez juttatni az állami klientúra tagjait. Azt mondta, a gazdák már eladták a kárpótlási jegyeiket, így csak olyanoknak van, akik tudtak a kormány kárpótlási terveiről. Hozzátette: hétfőn kezdeményezik a földek eladásának és tartós bérletbe adásának moratóriumát.

Turi-Kovács Béla megjegyezte: a hitelválság a gazdákat is érintette, mivel többen hitelből finanszírozták a fejlesztéseket. Ezért azt is kezdeményezik, hogy a mezőgazdaságból élők is kapjanak hasonló kedvezményeket, mint az árfolyam-változás miatt bajba jutott lakáshitelesek.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×