Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Az új módszer: DNS-tesztekkel harcolnak a cégek

DNS-teszttel buktat le hűtlen partnereket egy budapesti cég. A szolgáltatás egyre népszerűbb, annak ellenére, hogy jogvédők szerint a féltékeny ügyfelek személyes adatokkal élnek vissza. Ha valaki gyanakszik, hogy partnere megcsalja, a cég segít bizonyosságot szerezni.

A Népszabadság arról is beszámol: az ügyfélnek mindössze egy mintát kell vinnie. Ez leggyakrabban egy foltos ruha, alsónemű vagy lepedő. A szakemberek először ondókimutatást végeznek, azután, ha kiderül, hogy valóban azzal szennyezett a beadott ruhanemű, összevetik az ügyfél mintájával. A cég emellett foglalkozik apasági tesztekkel is.

A Magyar Nemzet azt írja: hazánkban az elmúlt hat évben húszezerről mintegy nyolcvanezerre emelkedett az autista gyermekek száma, ami a szakértők szerint évente öt-hétszáz milliárd forintos veszteséget okoz a nemzetgazdaságnak. A gyerekek szülei kimaradnak a munkából, romlik anyagi helyzetük, pszichés állapotuk, a beteg kiskorúak jelentős része pedig később képtelen felnőttként munkába állni. A szakemberek azt állítják, csupán egy szűrésre lenne szükség ahhoz, hogy megállítsák a rohamosan növekvő negatív tendenciát.

Az Index.hu és az építészfórum.hu közösen szervezett olvasói szavazást arról melyik legyen 2008 legjobb épülete. A hírportál a Média Építészeti Díja szavazásról azt írja: ebben nem a szakmai grémiumokra, az önkormányzati csinovnyikokra vagy jelentős pénzösszegek tulajdonosaira, hanem az olvasókra bízzák a döntést. A szavazáson például szerepel a budafoki víztározó, amelyről a hírportál azt írja: a tervezőpáros titkos rajongással viseltetett Han Solo munkássága előtt, így víztározó gyanánt megtervezték a Millenium Falcont, amint részeg kapitányával féloldalasan ráparkol negyven méteres oszlopra. A szavazáson emellett szerepel egy budaörsi villa, egy pécsi családi ház, a budai Óra villa, egy Práter utcai épület, illetve egy Mátyás téri közösségi ház.

Lejtőre került a hazai fuvarozás - írja a Világgazdaság. A bajokat főként a legnagyobb megrendelők - így például az autóipar - szállítási megbízásainak csökkenése okozza, de a kiskereskedelmi forgalom szűkülése is negatívan hat az ágazatra. A közúti fuvarozók a minimális GDP-változásra is érzékenyen reagálnak - mondta a lapnak Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkárhelyettese. A szervezet tagjainak jelzései szerint érezhető a fuvarkereslet visszaesése.

Nincs hatással a magyar turizmusra a válság, a tavalyihoz hasonlóan alakul a beutazó turisták száma - írja a Napi Gazdaság. Ha így marad, a hó elején indult és március végéig tartó marketingkampány eredményeként erősödhet Budapest vonzereje és még nyertes pozícióba is kerülhet a város az alacsony áraknak köszönhetően. A turizmus vonzerejét jelzi, hogy a befejezés előtt álló visegrádi Hilton mellett az amerikai befektető további három hotel építtetését tervezi Magyarországon.

A Pénzcentrum.hu a bankokon kívüli alternatív hitelforrásokról írt. A műkincskereskedők mellett a zálogházak is jelentős forgalomnövekedésről számoltak be, utóbbiakat nem annyira a stabil háttérrel rendelkező gazdag ügyfelek, hanem a fizetési nehézséggel küzdő magánszemélyek keresték meg egyre nagyobb számban. De már az idei év első félévében is nagyobb forgalomról adott számot a brit zálogházakat tömörítő szövetség, méghozzá 6 hónap alatt 30 %-os bővülésről. Itthon a kamatemelés és a hitelpiacok kiszáradása nyomán a betéti kamatok mellett sajnos a hitelkamatok is emelkedtek.

A Portfolio.hu azt írja, a válság miatt a lakáspiacról eltűnhetnek az alacsony önrésszel vásárlók és újra előtérbe kerülhetnek a forinthitelek. Így valószínűleg ismét a kisebb lakások irányába terelődik a kereslet, miközben az új lakások piaca magasabb árai ellenére valamit talán profitálhat a helyzetből. De ne legyen sok illúziónk, Az, hogy jelentősen emelkedő kamatok sújtják a hitelfelvevőket, a keresletet is visszavetheti. Ráadásul olyan hatás is felléphet, hogy akik hitellel terhelt ingatlanból költöznek át máshova, azoknak nem feltétlenül érdemes feladni régi lakásukat, és régi hitelüket csak azért, hogy sokkal többet fizessenek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. A kelet ukrajnai zaporizzsjai atomerőműnél vészhelyzeti dízelgenerátorokat kellett üzembe állítani, mert egy távvezeték megrongálódása miatt megszűnt a reaktorok hűtéséhez elengedhetetlen külső áramellátás. Németország külügyminisztere egy interjúban elmondta, hogy az ország a saját készleteinek megcsappanása miatt nem fog tudni további szállítmányokat küldeni Ukrajnának a védelmi szempontból kulcsfontosságú Patriot rakétarendszerből. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×