Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

"Ne számítson a kormány a rendvédelmi szféra lojalitására"

Demonstrációt hirdetett november 29-ére a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) demonstrációs bizottsága - jelentette be Kónya Péter elnök. "Ha a kormány a tervezett intézkedéseket megteszi, ne számítson a fegyveres és rendvédelmi szféra lojalitására" - tette hozzá.

Az elnök elmondta: azért döntöttek a demonstráció mellett, mert a kormány az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumon bejelentette, hogy nem kívánja megtartani az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottsággal 2007-ben kötött hároméves megállapodást. A megállapodás szerint az első két évben a konvergenciaprogram megszorításai miatt jelentős megszorításokat kellett elviselnie a közszférának - így a fegyveres és rendvédelmi dolgozóknak -, hogy 2009-ben egy jelentős reálbér-növekedés következhessen be.

A begyűrűző gazdasági világválság elő jeleire a kormány újabb, a közszférát érintő megszorításokat tervez, többek között befagyasztanák a béreket és elvennék törvényes járandóságunkat, a 13. havi illetményt. Ezzel a fegyveres és rendvédelmi szférában 40-50 százalékos reálbércsökkenés következne be és bérszínvonal a 2002-esre esne vissza - mondta Kónya Péter.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a 13. havi járandóság nem pluszjuttatás, hanem szerves része az illetményrendszerüknek. Mint mondta, a szférában az éves bérkeret nem 12, hanem 13 hónapra van elosztva, ennek megfelelően a kifizetést sem 13. havi illetményként, hanem havi lebontásban illetmény-kiegészítésként kapták a közszféra munkavállalói az elmúlt két évben.

A fegyveres és rendvédelmi szférát jelentős létszámhiány jellemzi, emiatt a még a testületeknél maradóknak évi 400-500 túlórát kell vállalniuk, miközben a végrehajtói állomány jelentős része 100 ezer forintot visz haza havonta.

A demonstrációs bizottság ezért döntött úgy, hogy november 29-ére sztrájkot szervez. Hozzátette: bíznak benne, hogy csütörtökön az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság olyan döntést hoz, amelynek értelmében november 29-én nemcsak a fegyveres és rendvédelmi szféra, hanem a közszféra egésze közösen fejezi ki tiltakozását a tervezett megszorítások ellen. Hangsúlyozta: ők is érdekeltek a munkabékében, ezért készek tárgyalni a kormánnyal és a parlamenti pártok vezetőivel.

Kónya Péter egy kérdésre válaszolva elmondta: ha lesz egységes közszolgálati demonstráció, akkor "látszani fog", hol vannak a tömegben a fegyveres és rendvédelmi munkavállalók. Arról egyelőre nem döntött a demonstrációs bizottság, milyen további eszközöket vesz igénybe, ha a november 29-i demonstráció nem vezet eredményre, de Kónya Péter hangsúlyozta: a törvényes kereket között kívánnak maradni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. A kelet ukrajnai zaporizzsjai atomerőműnél vészhelyzeti dízelgenerátorokat kellett üzembe állítani, mert egy távvezeték megrongálódása miatt megszűnt a reaktorok hűtéséhez elengedhetetlen külső áramellátás. Németország külügyminisztere egy interjúban elmondta, hogy az ország a saját készleteinek megcsappanása miatt nem fog tudni további szállítmányokat küldeni Ukrajnának a védelmi szempontból kulcsfontosságú Patriot rakétarendszerből. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×