Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Közel 3 százalékos reálbércsökkenéssel számolnak

Képviselői módosító indítvány formájában kerül a parlament elé a pénzpiaci válság miatt átdolgozott új költségvetési tervezet - mondta a pénzügyminiszter.

Veres János az Országos Érdekegyeztetési Tanács plenáris ülésén közölte: a javaslatban 2009-re 1 százalékos GDP-csökkenés mellett 4,5 százalékos infláció szerepel.

A pénzügyminiszter azt is elmondta, hogy az új makrogazdasági pálya szerint a háztartások fogyasztása 3,1 százalékkal, a reálbérek 2,7 százalékkal csökkennek jövőre, a beruházásoknál 0,9 százalékos visszaesés várható, miközben az export 3,9 százalékkal nő.

Veres János hozzátette: a korábban tervezettnél 400 milliárd forinttal lesz kevesebb az államháztartási kiadás, így 2009-ben az eredmény szemléletű GDP-arányos hiány 2,9 helyett 2,6 százalék lesz.

Veres János beszámolt arról is: a kormány két héten belül a parlament elé terjeszti azt a törvénymódosítási javaslatot, amely rögzíti azokat a feltételeket, amelyek alapján a pénzügyi szektor hozzáférhet a 20 milliárd euró összegű készenléti hitelkerethez. A pénzügyminiszter további részleteket nem árult el.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az Anthropic legújabb kutatásában azt vizsgálja, miként képes a Claude nevű nyelvi modell az üresjárataiban áttekinteni a korábbi tapasztalatait, kijavítani a tévesen rögzített "emlékeit", és rendszerezni azokat a későbbi beszélgetésekhez. A fejlesztők ezt a folyamatot az emberi "álmodáshoz" hasonlították, amely az agy memóriarögzítéséhez járul hozzá. A módszer segítségével a mesterséges intelligencia a tétlen időszakokban kiszűri a hibás információkat, pontosítja a jegyzeteit és strukturált tudásbázist épít, ami jelentősen javítja a teljesítményét az összetett, hosszan tartó feladatok során - számolt be az Interesting Engineering.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×