Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Egy százalékos GDP-csökkenéssel számol a kormány

A korábban várt kismértékű GDP-bővülés helyett a bruttó hazai termék egy százalékos csökkenésével számol a jövő évi költségvetésben a kormány. A büdzsé ismételt átdolgozására a Nemzetközi Valutaalaptól várt 10 milliárd eurós támogatás miatt volt szükség. Az ügyben a miniszterelnök késő estig egyeztetett a kormány és a szocialista frakció tagjaival; Gyurcsány Ferenc a parlamenti pártok vezetőivel ma tárgyal.

Gyurcsány Ferenc kormányfő az MSZP frakcióülésén ismertette, hogy a jövő évi büdzsét egyszázalékos GDP-csökkenéssel tervezik. Bajnai Gordon gazdasági miniszter ezzel összefüggésben azt mondta, hogy az IMF eredetileg 2,5 százalékos GDP-csökkenést javasolt.

A kiadáscsökkentő javaslatok között van a köztisztviselők 2009-re vonatkozó 13. havi illetményének felfüggesztése, a közszféra bérének nominálértéken történő befagyasztása, továbbá a 13. havi nyugdíjakra kifizethető költségvetési keret csökkentése. Ez alapján 80 ezer forintban maximálnák a 13. havi nyugdíj összegét.

Az MTI információ szerint ezek a javaslatok jóval több, mint 300 milliárd forintos kiadáscsökkentést jelentenek jövőre. Az InfoRádió úgy tudja, hogy az intézkedések nettó 200 milliárd forint körüli kiadáscsökkentést eredményeznének.

A frakcióülésen hosszú vita volt, egymástól teljesen különböző véleményekkel és javaslatokkal, a képviselők pedig végül tudomásul vették a feltételeket.

Mivel széttartó vélemények voltak, és más-más tételeket javasoltak volna a kívánt kiadáscsökkentésre, ezért a szavazáskor inkább általánosságokat fogadtak el, mint például azt, hogy a költségvetés minden tételét meg kell vizsgálni, illetve hogy kiállnak a kormány, valamint az IMF-megállapodás megkötése mellett.

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője az egyeztetés után elmondta: a szocialista képviselőcsoport támogatja a kormány és a Nemzetközi Valutaalap szerződéskötését.

Az InfoRádió kérdésére az MSZP frakcióvezetője határozottan cáfolta az a sajtóhírt, hogy a Nemzetközi Valutaalap a hitelnyújtásához az ellenzék támogatását is feltételül szabta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×