Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kern: A nemzeti csúcs egy ügyes húzás, nem több

A Gyurcsány Ferenc által összehívott nemzeti csúcs alkalmatlan arra, hogy kiutat találjon a pénzügyi válságból - mondta az InfoRádiónak a Századvég Alapítvány tudományos főmunkatársa. Kern Tamás hozzátette: hosszú távú reformokra és társadalmi konszenzus megalkotására jó lenne ez a fórum, de ezeket nem a válság közepén kellene megvitatni.

A miniszterelnök az MSZP szombati kongresszusán jelentette be, hogy a pénzügyi válság kapcsán nemzeti csúcsértekezlet összehívását kezdeményezi, hogy a pártvezetőkkel és a közjogi méltóságokkal egy átfogó társadalmi-gazdasági megállapodás szülessen.

A most szombati tanácskozásra mind a három ellenzéki párt elnöke elmegy, de Sólyom László jelenlegi és Mádl Ferenc volt államfő, valamint Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke is jelezte, hogy nem vesz részt a tárgyaláson, utóbbi külföldi útja miatt marad távol.

Az InfoRádió által megkérdezett szakértő szerint válság idején érthető ez a kormányfői kezdeményezés, hiszen Nyugat-Európában is gazdasági-politikai válságok közepette köttetnek átfogó paktumok.

A Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett nemzeti csúcs azonban másról szól - mondta a Századvég Alapítvány tudományos főmunkatársa, aki szerint Nyugat-Európában alapvetően három fél, a cselekvőképes kormány, illetve a két meghatározó szociális partner, a munkaadók és a szakszervezetek képesek hosszú távú szerződéseket kötni.

Magyarországon ennek a három szerepelőnek külön fóruma van, méghozzá az Országos Érdekegyeztető Tanács - hangsúlyozta Kern Tamás, aki nem érti, miért kaptak meghívót a szombati tanácsokozásra a közjogi méltóságok és az akadémiai elnökök.

A szakértő úgy véli: ebben a formában nincs szükség erre a nemzeti csúcsra, mert átmeneti gazdaságpolitikai kérdések nem igényelnek ilyen fórumot.

Szerinte akkor lenne célja és értelme a tanácskozásnak, ha valóban hosszú távú egyezségre akarnak jutni a felek, például a nyugdíj kérdéséről, ugyanakkor hozzáteszi: nem válság közepén kell ilyen fontos kérdésekről beszélni.

A szakértő alapvetően kommunikációs eszköznek tartja a csúcs összehívását, ami, mint fogalmaz, nagyon ügyes húzás: alkalmas arra, hogy Gyurcsány Ferenc bizonyos mértékig megijessze az ellenzéki pártokat (főleg az SZDSZ-t) a költségvetés megbuktatásának következményeitől.

Kern Tamás szerint ebben a szituációban a kormányfő akár nyerhet is, mert ha mélyül a válság, az SZDSZ nehezen tudna nemet mondani a költségvetésre.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×