Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nézőpont Intézet: Kilenc sebből vérzik a "nemzeti csúcs"

A miniszterelnök által meghirdetett "nemzeti csúcs" esetében csak az biztos, hogy semmi sem biztos. Sem a grémium összetétele, sem feladata, sem hatásköre, de még belső döntéshozatala sem látható a meghirdetése utáni ötödik és a megalakulása előtti harmadik napon. A programalkotás "társadalmasításával" mindenesetre Gyurcsány Ferenc közvetetten elismerte a kisebbségi kormány működésképtelenségét - írja elemzésében a Nézőpont Intézet.

A "nemzeti csúcs" kezdeményezést teljes bizonytalanság veszi körül. A létrehozandó testület határai legalább három szempontból tisztázatlanok. Nem világos politikai mandátuma, belső döntéshozatala, valamint jogi kötelező ereje - állapítja meg tanulmányában a Nézőpont Intézet. A parlamenti pártok az elmúlt években rendszeresen kezdeményeztek ötpárti egyeztetéseket, melyek elsősorban az ötletgazda politikai erő kommunikációs céljait szolgálták, és általában nem vezettek érdemi eredményre. A "nemzeti csúcs" e parttalan formájában egyfajta kibővített ötpárti egyeztetésként is felfogható, mely a miniszterelnök konszenzuskereső arculatát hivatott erősíteni, ám aligha kecsegtet nagypolitikai kiegyezéssel.

Hitelességi deficit

A "nemzeti csúcs" koncepcióját három szempontból is hitelességi deficit terheli. Egyrészt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a megjelenése után alig két hónappal kívánja felülírni "Megegyezés" című programtervezetét, illetve az év eleje óta képviselt Új Tulajdonosi Programját. Másrészt a következő országgyűlési választások hivatalos időpontjáig mindössze másfél év van hátra (kampányidőszakkal együtt alig több mint egy év). A kisebbségi kormány mozgástere erősen korlátozott, aligha van ideje a "több hónapig ülésező" nemzeti csúcs esetleges javaslatainak végrehajtásához. Harmadszor szintén a kezdeményezés hitelességét rontja, hogy nem tisztázott a csúcs és a kormány viszonya. A hazai és nemzetközi gazdasági szereplők szemében aligha lehetnek hitelesek olyan állami célkitűzések (például az euró bevezetésének céldátuma), melyeket nem a választott kormány alakított ki.

Hiányzó legitimitás

Gyurcsány Ferenc kommunikációs sikeréhez a "nemzeti csúcsnak" hármas politikai legitimitásra van szüksége: egyrészt az ellenzék, másrészt a korábbi és mai közjogi méltóságok, harmadrészt a nyilvánosság részéről. A miniszterelnök szempontjából jelentős siker, hogy a Fidesz elnöke is igent mondott a meghívásra. Még akkor is, ha Orbán Viktor saját kezdeményezésekkel áll elő a találkozón. Ezzel szemben komoly politikai vereség, hogy Sólyom László köztársasági elnök, a hivatalban lévő legmagasabb rangú közjogi méltóság nem megy el a találkozóra, és az ő példáját követi Mádl Ferenc valamint Göncz Árpád is. Döntésük jelentősen csökkenti a "nemzeti csúcs" politikai legitimitását. Végül a "nemzeti csúcs" társadalmi támogatása is igen törékenynek tűnik. Amennyiben a találkozó résztvevői nem tudnak döntéseket hozni, a kormányfő cselekvőképtelenségének látszata erősödik, a politikai felelősség szétterítésének csodafegyvere visszafelé sülhet el.

A nemzeti csúcs összehívásával Gyurcsány Ferenc közvetetten elismerte, hogy a kisebbségi kormány nem képes többséget teremteni a programjához - vélekedik a Nézőpont Intézet. Ha Gyurcsány továbbra is a politikai tét folyamatos emelésének stratégiáját választja, a következő lépés akár az előrehozott választások kezdeményezése is lehet.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×