Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Szili: Létrejöhet egy nemzeti minimum

Az Országgyűlés elnöke szerint a magyar parlament adekvát válaszokkal mindent megtett a pénzügyi válság kivédése érdekében. Szili Katalin megismételte, ott lesz a kormányfő által szombatra összehívott nemzeti csúcson, a találkozóval ugyanis létrejöhet egy nemzeti minimum, amit az elmúlt években már olyan sokan áhítottak.

A pénzügyi válság megoldása kiemelt téma lesz az európai uniós állam- és kormányfők szerdán kezdődő brüsszeli csúcstalálkozóján, amelyen a magyar fél az EU források gyorsabb lehívását lehetővé tevő szabályokra tesz javaslatot. A miniszterelnök egyebek mellett erről tájékoztatta a parlament és a frakciók vezetését, valamint a bizottsági elnököket.

Szili Katalin a konzultáció után azt mondta, adekvát választ kell adni a pénzpiaci kihívásokra. Az InfoRádió kérdésére, miszerint a magyar kormány megfelelően reagált-e a válságra, a házelnök kitérő választ adott, a kormány szerepének méltatása helyett a parlament érdemeit hangsúlyozta.

A parlament meghozta a szükséges döntéseit, ezek adhatnak adekvát választ a mostani helyzetre - vélekedett.

Szili Katalin megismételte, hogy ott lesz a miniszterelnök által szombatra összehívott nemzeti csúcson, amin a kormányfő a pénzügyi válságból kivezető útról egyeztetne a politika és a közélet szereplőivel. Az Országgyűlés elnöke nem kommentálta az államfő elutasító véleményét, de azt mondta, egy ilyen találkozó pénzügyi megoldásokat, és hosszú távú társadalmi perspektívát is kínálhatna.

Ha csak az elmúlt évekre gondolok, hányszor hangzott el politikusok szájából, hogy szükséges egy nemzeti minimum megteremtése, ami mentén mindannyian fel tudunk sorakozni, akkor ez egy jó lehetőség arra, hogy egy közös gondolkodás meginduljon - fejtette ki a házelnök.

Az InfoRádió felvetésére, miszerint a kormányfő egy hét alatt többször is megváltoztatta a véleményét a válságról, és annak magyarországi hatásairól, Szili Katalin azt mondta: a helyzet is szinte napról-napra változott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×