Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Leállhat a 4-es metró építése

A metróépítés munkálatainak leállásával fenyeget az alagutak, illetve az Etele, valamint a Szent Gellért téri állomásokat kivitelező Bamco Konzorcium. A cég a beruházó DBR Metró Projekt Igazgatóság felé benyújtott többletköltség követeléseit akarja érvényesíteni. Pető Szabolcs, a DBR szóvivője az InfoRádiónak elmondta, hogy a nehézségek ellenére is tartható a metró átadásának, 2011-es határideje.

Nem fizeti ki a jogosulatlan követeléseket még fenyegetőzés hatására sem a DBR Metró Projekt Igazgatóság. Bármely indokolatlan leállásáért a kivitelező - ez esetben a Bamco - tartozik anyagi és jogi felelősséggel - közölte a metróberuházásért felelős igazgatóság szóvivője.

Pető Szabolcsot a Világgazdaság csütörtöki számában megjelent hírre reagált, amely szerint a 4-es metró egyik meghatározó kivitelezője, a Bamco a nap folyamán dönt arról, hogy másnap időlegesen leáll-e a munkálatokkal.

Ez a cég fúrja az alagutakat és építi az Etele, valamint a Szent Gellért téri állomást. A konzorcium csütörtökig adott határidőt a DBR Metró Projekt Igazgatóságnak arra, hogy fizesse ki a többmilliárdos tartozását.

A Bamco eddig mintegy 150 többletköltség-követelést nyújtott be, míg az összes többi, csaknem 20 kivitelező együttesen is csak ennek töredékét. A beruházó megvizsgálta ezeket a követeléseket, melyekből mintegy 25 bizonyult jogos igénynek, összesen 6,4 millió euró értékben, ennek a kifizetése folyamatban van, a többi vagy feldolgozás alatt áll, vagy teljesen irreális igényt fogalmaz meg - közölte a szóvivő.

Pető Szabolcs hangsúlyozta: cége csak olyan követelésekkel foglalkozhat, amelyek mögött valós teljesítés van, illetve jogszerű és megfelelő dokumentáció van mögötte.

A szóban forgó követelések pontos összegét egyelőre nem közölhette, mivel az nem nyilvános adat. Hozzátette, hogy a Bamco és az építtető között már hónapok óta folynak a tárgyalások három követelésről, ezek miatt alakult ki a mostani vita.

A két cég döntőbizottsághoz fordult, ezután a DBR megtette saját ajánlatát, amelyre jelenleg választ várnak a konzorciumtól. Ilyen fenyegetőzés, vagyis, hogy leállítják az építkezést, már többször is elhangzott a kivitelezőtől - mutatott rá a szóvivő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

A jövő héten kezdődő antalyai ENSZ-klímacsúcs ismét egy katasztrófát fog felhasználni arra, hogy felhívja magára a figyelmet. Az idei csúcstalálkozó a nepáli tragédiára fog kiemelten rávilágítani, ahol augusztus végén jég- és sziklaomlás söpört végig Nepál északi részén. A katasztrófában több mint 1400 ember halt meg, ötezren pedig eltűntek. A helyreállítási költségek közel 5 milliárd dollárt tesznek ki, ami az ország gazdaságának körülbelül egynyolcadának felel meg. És igen, a világ számára is van ebből tanulság – csak éppen nem az, amit a klímaaktivisták sulykolnak, hogy egyre több forrást kell fordítani klímavédelemre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×