Infostart.hu
eur:
360.81
usd:
309.96
bux:
131869.51
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Idénre jósolták Gyurcsány Ferenc bukását

Korábban egy szocialista és egy fideszes politikus is erre az évre jósolta a kormányfő bukását. Matolcsy György, az Orbán-kormány gazdasági minisztere 2006 nyarán jelentette ki, hogy a miniszterelnök 2008-ban megbukhat. Két évvel ezelőtt egy szocialista választmányi tag, Sipos József is a kormányfő esetleges leváltásáról nyilatkozott.

Matolcsy György, a Fidesz parlamenti képviselője 2006 nyarán azt mondta: a megszorítások nem járnak majd a tervezett eredménnyel, így újabb és újabb "csomagokra" lesz szükség, ami magával hozhatja a miniszterelnök bukását.

Az Orbán-kormány utolsó gazdasági minisztere a Heti Válasznak adott 2006-os interjúban új nemzeti kerekasztal összehívására és nemzeti megállapodásra tett javaslatot. Matolcsy György szerint erre azért van szükség, mert a gazdaság válsága olyan mély, hogy a politikai elit nem képes azt saját maga kezelni.

A politikus elismerte, hogy nincs fogadókészség a javaslataira, de szerinte "eljön majd a kijózanodás pillanata". Az ellenzéki politikus úgy látta 2006-ban: az elhibázott gazdaságpolitika miatt újabb és egyre nagyobb megszorítások jöhetnek, a várhatóan legnagyobb, a 2008-as Gyurcsány-csomag pedig magával hozhatja a miniszterelnök bukását.

Támadás belülről

Sipos József történész, az MSZP társadalompolitikai tagozatának akkori ügyvivője nemcsak azzal vált híressé, hogy az MSZP Országos Választmányának két évvel ezelőtti zárt tanácskozására beengedte a Magyar Rádió tudósítóját, hanem azzal is, hogy bírálta a megszorításokat. Sipos a kritikával odáig ment, hogy Gyurcsány Ferenc esetleges menesztését is a lehetséges forgatókönyvek között említette.

A Sipos József által beengedett újságíró felvételt készített, amelyet aztán a közrádió honlapján közzétettek. A zárt ülésen elhangzottak miatt Lamperth Mónika és Szekeres Imre is magyarázkodni kényszerült.

A politikus 2006. szeptember 9-i beszédében, a népi baloldal tanácskozásán arra hívta fel a figyelmet, hogy a megszorításoknak kevésbé a szegényebb rétegeket, sokkal inkább a rendszerváltozás után meggazdagodott embereket kellene sújtania.

Sipos József szerint a választásokon győztes MSZP-SZDSZ-koalíció szíve joga, hogy a ciklus alatt átalakítsa kormányát. Hozzátette: egy miniszterelnök-cserét is elképzelhetőnek tart.

A társadalompolitikai tagozat korábbi ügyvivője a zárt ülésen történtek miatt lemondott tisztségéről, sőt a választmányi tagságáról is. Mivel kárt okozott a szocialista pártnak, Sipos Józsefet később többségi döntéssel kizárták a pártból, ám tavaly februárban az MSZP kongresszusa úgy döntött, hogy a politikus mégis maradhat.

Szerző: Kovács András István

Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely a budapesti olimpiáról: ha megállapodunk a kormánnyal, az emberek meggyőzése lesz hátra

Karácsony Gergely a budapesti olimpiáról: ha megállapodunk a kormánnyal, az emberek meggyőzése lesz hátra

Minden korábbinál határozottabban kiállt a budapesti olimpiai és paralimpiai rendezés mellett Karácsony Gergely. A főpolgármester a MOB közgyűlése után az InfoRádiónak adott interjúban egyértelművé tette, hogy a városhoz kell szabni a két kiemelt sporteseményt, nem fordítva, és hogy Budapesten kívüli helyszíneket is be lehetne vonni. Beszélt a szolidaritási adóról szóló egyeztetésekről és arról is, hogy a Fővárosi Közgyűlés hangvétele és munkája megváltozik.

Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Még a látszatát is kerülni kell a nem jogállami megoldásoknak Sulyok Tamás államfő szerint, akivel interjú jelent meg. „Teljesen világossá vált számomra, hogy komoly politikai igény jelent meg a köztársasági elnöki alkotmányos funkciójának újraértelmezésére.”
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Milyen hatással van a turizmusra a BL döntő és a dupla Metallica? A Danubius Hotels vezetőjét kérdeztük

Milyen hatással van a turizmusra a BL döntő és a dupla Metallica? A Danubius Hotels vezetőjét kérdeztük

A pénteki Checklistben (13.28-tól) a Danubius Hotels vezérigazgatójával, Kovács Balázzsal beszélgettünk: hamarosan több nagy rendezvény, például a BL döntő és a Metallica dupla stadionkoncertje is érkezik Budapestre - ezek a nagy tömegeket vonzó események a szállodai foglaltságra is hatással vannak. De persze szóba került a szektor egészének helyzete, az új kormányzat turizmusfejlesztési lehetőségei és a szállodalánc 50 milliárdos felújítási programja is. Műsorunk első részében az OTP friss negyedéves jelentéséről  volt szó. Ebből az rajzolódik ki, hogy csoportszinten erős maradt a teljesítmény, közben viszont a magyar különadók és rendkívüli terhek miatt a profit visszaesett. A menedzsment abban bízik, hogy a veszélyhelyzeti időszak lezárultával az extraprofitadó is kifuthat: így különösen izgalmas kérdés, hogy a friss számok tükrében merre indulhat a részvényárfolyam: erről Nagy Viktort, a Portfolio vezető részvénypiaci elemzőjét kérdeztük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×