Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Romák házára lőttek Hajdú-Biharban

Rálőttek az elmúlt éjjel egy Nyíradony-Tamásipusztai házra, amelyben hatan aludtak. A támadásban senki nem sérült meg.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a ház ablakán keresztül két lövést adtak le az épületre, és a lakásban is több tárgy megrongálódott. Az érintett szobában két felnőtt és négy gyermek aludt. Vezendi Jánosné hozzátette: a rendőrség több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Horváth József, a helyi cigány önkormányzat elnöke azt mondta: az érintett családnak nincs haragosa, szerény körülmények között, békésen, probléma nélkül éltek a faluban.

Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke az eset után úgy nyilatkozott: szélsőséges eszmék követői félelmet akarnak kelteni a több százezres cigány közösségben.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×