Infostart.hu
eur:
361.85
usd:
311.35
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Méregdrága és lassú autópályát építtet az állam

Teljesen fölöslegesen épülnek alagutak és völgyhidak a készülő M6-os autópályán - hívja fel a figyelmet a Heti Válasz. Szintén erről az építkezésről a Figyelő azt írja, hogy bár a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-nél nem aggódnak a 2010-es határidő tarthatósága miatt, szakmai körökben azonban úgy vélik, már az építkezés megkezdésekor fél éves késésben voltak a kivitelezők.

A közelmúltban kétszer is beomlott az M6-os autópálya egyik készülő alagútja, ám máig többen vitatják, hogy szükség van-e egyáltalán a Geresdi-dombságban négy pár alagútra és az azokat összekötő völgyhidakra.

A Heti Válasz azt írja: a legmélyebb alagútszakasz is csupán 20 méterrel húzódik a felszín alatt, de ezt is csak úgy sikerült "elérni", hogy az autópálya nyomvonalát belevezették egy 225 méteres domb kellős közepébe, megtörve a pálya ívét, amely egyébként épp a domb lábánál futna.

A hetilap által megszólaltatott Pósta Zoltán, a közlekedési tárca volt főosztályvezetője szerint Nyugat-Európában csak gazdagabb városok engedhetik meg maguknak, hogy kéregalagutat építsenek, nyílt pályán ilyen sehol nem fordul elő. A szakértő épp azért mondott fel tavaly, mert nem akarta nevét adni a pénzpazarláshoz. Szerinte ugyanis ötvenmilliárdot lehetne spórolni egy másik nyomvonallal, alagutak nélkül.

Ráadásul az épülő autópálya csupán öt perc időnyereséget jelent Szekszárd és Pécs között a 6-os úthoz képest, mivel ez utóbbi 60 kilométer hosszú, az épülő autópálya ezen szakasza azonban majdnem 90, ráadásul az alagutakban és a völgyhidakon 90 kilométer per órás sebességkorlátozás is lesz.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a többi között egy EU-szabványra hivatkozva utasította vissza az olcsóbb tervet, amely szerint adott száz méteres szakaszon nem lehet nagyobb az emelkedés 7 méternél. A terv szerint ugyanis ez helyenként 8 méteres lett volna. Ellenérv volt még, hogy természetvédelmi területeken halad át az autópálya, ám a Heti Válasz cikke szerint csak szeméttelep, szántó, és kukoricás található a nyomvonalon.

Akárhogy is, a nemrég történt két beomlás a kivitelezést is hátráltatja, bár a Heti Válasznak a kivitelező Strabag egyik illetékese azt mondta: tartani fogják a 2010. márciusi határidőt. A Figyelő cikke szerint azonban szakmai körökben úgy vélik, már az építkezés megkezdésekor féléves késésben voltak a kivitelezők, és a júliusi alagútomlások miatt legalább még egyszer ennyivel lehet számolni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Még a látszatát is kerülni kell a nem jogállami megoldásoknak Sulyok Tamás államfő szerint, akivel interjú jelent meg. „Teljesen világossá vált számomra, hogy komoly politikai igény jelent meg a köztársasági elnöki alkotmányos funkciójának újraértelmezésére.”

Bajba kerülhetnek az okostelefon nélküli autósok – tiltakozás az új parkolási rendszer ellen

Több autós egyesület is a tiltakozik a július 1-jétől érvénybe lépő új parkolási rendszer ellen. Az új rendelet szerintük jelentősen megnehezítheti a parkolási díjak szabályos megfizetését, és leginkább azokat érinti rosszul mindez, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, vagy nem használják a digitális fizetési megoldásokat – mondta Legin István, a Zöldutat a Közlekedőknek Egyesület elnöke az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×