Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Suchman: az SZDSZ nem határozhatja meg mindig a kormányfő személyét

Nem gondolkozott el az MSZP a miniszterelnök cseréjén a szabad demokraták elutasító válaszát követően - jelentette ki Suchman Tamás szocialista országgyűlési képviselő a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kedden reggel. Mint mondta: az SZDSZ nem teheti meg, hogy "állandóan meghatározza, hogy ki legyen ennek az országnak az egyes számú vezetője."

Hangsúlyozta, a szocialisták "a lelkük mélyén pontosan tudták", hogy nem egyszerű partner a szabad demokraták szövetsége, de érdemibb tárgyalásokra számítottak. "Az, hogy elmentek majdnem a falig volt koalíciós partnereink, barátaink, az azért meglepetés. Tekintettel arra hogy egy tárgyalás metódusa általában az, hogy elkezdjük, aztán majd befejezzük, és nem mondunk nehezen visszavonható, nehezen megváltoztatható dolgokat" - mondta.

Hozzátette: arra számított, hogy a miniszterelnök programjáról érdemi vita indul.

Mint mondta, továbbra is azt gondolja, hogy a tárgyalásoknak itt van az ideje, a költségvetés elfogadásig több hónap van vissza.

"Valószínűleg picit elfelejtette a Gábor, hogy az SZDSZ-nek azért egészen más a szerepe, mint a többi pártnak, akik klasszikusan ellenzéki pártok." Hozzátette: több kormányzati és az ország sorsát meghatározó felelősségi pont van, ahhoz hogy ezt lehessen mondani.

"Nem gondolom, hogy azt a felelősséget Gáborék elviselik, hogy nem lesz költségvetés, és januárban nem emelik meg az emberek nyugdíját, és nem kapnak több bért az állami alkalmazottak" - mondta.

Közölte: minden szinten folytatni kell a tárgyalást formálisan és informálisan, nem állhat le a tárgyalás folyamata. Kijelentette azt is, az SZDSZ nem teheti meg, hogy "állandóan meghatározza, hogy ki legyen ennek az országnak az egyes számú vezetője." A műsorvezető kérdésére válaszolva kijelentette, hogy a liberális elutasítást követően nem gondolkodtak el a miniszterelnök cseréjén.

Suchman Tamás szerint a Fidesznek is nagyon nehéz lesz leszavazni a javaslatokat, amelyek a gazdaság növekedéséhez járulnak hozzá és az állampolgárok terheit enyhítik.

Arra a műsorvezetői kérdésre: jól érti-e, hogy az MSZP még a Fidesz esetleges szavazatára is számít, a politikus igennel válaszolt.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×