Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Megválasztották a BKV új vezérigazgatóját

A fővárosi önkormányzat gazdasági bizottsága szerda reggeli ülésén megválasztotta Kocsis Istvánt a BKV vezérigazgatójának - értesült az Index.

A zárt ülésen tett személyi javaslatot ezúttal az összes szocialista képviselő támogatta, valamint igent mondott rá az SZDSZ és az MDF is. A Fidesz és a KDNP képviselői tartózkodtak a szavazáskor, arra hivatkozva, hogy nem ismerik a jelölt szakmai programját. Az ellenzék a reggeli ülés jogszerűségét is vitatta.

Kocsis István a döntés szerint öt évre kapott megbízást, munkaviszonyának kezdete 2008 szeptember 1. Fizetése megegyezik Antal Attila korábbi vezérigazgató fizetésével, azaz havi bruttó másfél millió forint, plusz évi 150 százalékos prémium.

Az Index úgy tudja, hogy az ülésen Tóthfalusi György, a BKV igazgatóságának elnöke bejelentette, hogy a fővárosi közgyűlés csütörtöki ülésén helyszíni kiosztással adnak ki egy előterjesztést, ami a BKV alapító okiratának módosításáról szól. Ennek lényege, hogy az új vezérigazgató munkáltatói jogkörét elvonják, így gyakorlatilag nem nevezhet ki önállóan helyetteseket. Ez a módosítás annak a politikai alkunak a része, amelynek során végül is az új vezérigazgató személyét elfogadta a szocialista és a szabaddemokrata frakció - értesült az Index.

Kocsis István korábban az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese, majd vezérigazgatója, a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatója, később pedig a Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatója volt, és a MÁV Start igazgatósági elnökeként is dolgozott.

Antal Attila, az előző BKV-vezérigazgató 2008. március 9-én mondott le megromlott egészségügyi állapotára hivatkozva.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×