Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

KDNP: lakóházakat veszélyeztet a metróépítés

A 4-es metró építése során az engedély nélkül fúrt 17 méteres alagút miatt veszélybe kerültek Újbuda egyes épületei, ráadásul a törvénytelen építkezésre nem érvényes a kivitelező által kötött biztosítás - mondta a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője.

Rétvári Bence azt állítja: olyan munkák folynak az újbudaiak lakásai alatt, amelyeket építésbiztonsági szempontból nem vizsgált meg előzetesen a szakhatóság.

Az országgyűlési képviselő hozzátette: mindezzel a helyi lakók kockáztatnak a legtöbbet, mert ha egy esetleges kárt a biztosító összefüggésbe tud hozni az illegális építkezéssel, akkor nem fizet a károsultnak. Mint mondta, ugyanez vonatkozik a Szent Gellért téren dolgozó munkásokra, gépekre is.

Rétvári közölte azt is: ha a 4-es metró fúrópajzsai elhagyják Budát, akkor a kitermelt földet a Szent Gellért térről teherautókkal szállítják el. Ennek következményei a forgalom, az utak állapota, a talaj rezgése, illetve a levegő szennyezettsége szempontjából súlyosak lehetnek.

A politikus gyelőre nem tud olyan kárról, amelyek a 17 méteres, engedély nélkül fúrt alagút miatt keletkeztek, de mint mondta, a korábbi szakaszok építése nem volt problémamentes.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság a napokban állapította meg, hogy a kivitelező BAMCO Kkt. olyan területeken is fúrást végzett, amelyre nem volt engedélye. Az NKH államigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×