Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Török: Elegendő a forrás az utánpótlás-nevelési programokra

A magyar sportban van pénz az utánpótlás kinevelését célzó programokra - véli a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltatási Intézet főigazgatója. Török Ottó ugyanakkor elmondta, hogy a gond az általános iskolákban van, ahol csak egy-két sportágra választják ki a gyerekeket.

Az utóbbi években folyamatosan fejlesztették a hat magyarországi olimpiai központot,

nagyberuházásra azonban az utóbbi négy évben nem került sor - tájékoztatta az InfoRádiót a telepeket kezelő Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltatási Intézet főigazgatója.

Török Ottó elmondta: kiemelten kezelik a tatai és dunavarsányi edzőtábor fejlesztését, megkezdődött a területek akadálymentesítése, felújították a konyhát és a sportpályákat és légkondicionálókkal látták el az épületeket.

A Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltatási Intézet tavaly és idén mintegy egymilliárd forintot fordított az olimpiai központok felújítására, így minden edzőtáborozó számára javultak a feltételek - magyarázta a szervezet főigazgatója.

Bázisszélesítés

A Török Ottó vezette intézet foglalja magában a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézetet; az működteti a huszonegy sportágat érintő Héraklész- és a Sport XXI programot, valamint a sportiskolai képzést. A szakértő szerint jelenleg ezekre elegendő pénz van a rendszerben.

A főigazgató elmondta: céljuk, hogy tovább szélesítsék az utánpótlásbázist. Erre jó példa a birkózószövetség által indított Mr. Tus birkózóiskola; sok fiatal tanul itt, akiknek már mindenképpen szükségük lenne arra, hogy jobb körülmények között készülhessenek - jegyezte meg Török Ottó.

Bizonyos sportágaknak jelentős utánpótlásbázisa van, akadnak azonban olyanok, amelyek után kevés fiatal érdeklődik - mondta a főigazgató, aki szerint már az alapoknál, az általános iskolákban gond van.

Emiatt dolgoztak ki és fogadtak el tavaly egy sportiskolai kerettantervet, amelynek keretén belül, fejkvóta-rendszerben, országszerte több mint ötven iskola sportiskolai osztályt indított. Ennek célja, hogy már az általános iskolában ki lehessen szűrni az egyes sportágakban tehetséges gyerekeket - közölte Török Ottó.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×