Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A kutyának sem kell az egyforintos telek

Nem lett sikertörténet az elöregedő és elnéptelenedő kis falvak azon törekvéséből, hogy egyforintos telekárakkal csábítsanak új betelepülőket. Most úgy tűnik: az országban a legtöbb telket felkínáló Hajdú-Bihar megyei Tetétlenben sem valósulhat meg a kezdeményezés.

A Népszabadság arról ír: az egyforintos telekakciók közös jellemzője, hogy a felkínált ingatlanokra óriási az érdeklődés, így a telkek hamar gazdára találtak, az építkezések azonban már sokkal lassabban haladtak - sőt sok helyen el sem kezdődtek.

Azonnali pluszforrást szeretne a Magyar Gyógyszerészkamara, ezért képviselői csütörtökön a Pénzügyminisztériumban tárgyalnak - számol be a Magyar Nemzet. A napilap úgy tudja, a köztestület azért kezdeményezte a válságtanácskozást, mert meglátásuk szerint jelenleg minden eddiginél több patika van csőd közeli helyzetben. Régóta halogatják a döntéshozók az árrésrendszer módosítását, pedig annak mértéke jó ideje nem változott, miközben a működtetés költségei folyamatosan emelkedtek. A patikusok szerint tarthatatlan például, hogy a tételenként 850 forintos maximum miatt az árrésbevétel a forgalom tíz százalékánál nem éri el az egy százalékot sem. Sőt, egyes drága orvosságok kiadása ráfizetéses, mert ezeknél többe kerül a banki tranzakció, mint amennyi az árrés - írja a napilap a gyógyszerészkamara egyik vezetőségi tagjára hivatkozva.

Hétfőn bejelentette lemondását Dancs Gábor, a főváros közösségi közlekedési tanácsnoka, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese, távozása keddtől hatályos - értesült az Index. Utóda, ha a választási bizottság is rábólint, Demszky Gábor javaslata és az SZDSZ ügyvivőinek döntése alapján Szabadai Viktor lesz.

A tervezettnél két hónappal később, június helyett csak néhány napja írta ki a Fővárosi Önkormányzat a Budapesti Egészségügyi Modell kialakítását megalapozó tanulmánnyal kapcsolatos, csaknem 300 millió forintos közbeszerzési pályázatot - írja a Napi Gazdaság. A gazdasági lap úgy tudja: a késés oka, hogy az egészségügyért felelős szocialista városvezetés nem akarta elsietni a pályázókkal szemben támasztott feltételek megfogalmazását. A korábbi tervek alapján a tizenkét fővárosi kórház holdinggá alakítását megalapozó tanulmány elkészítésével párhuzamosan, 50 millió forintból állítanák fel azt a koordinációs irodát, amely a koncepció szabályos megvalósításáért felel. Néhány hónapja a városvezetés még úgy számolt, hogy az új rendszer a jövő év elején elindul, ám most minden jel arra vall, 2009 közepénél hamarabb nem vonhatják egységes működés alá a Fővárosi Önkormányzat egészségügyi ellátó intézményeit.

A Világgazdaság információi szerint kedvezőtlen gazdasági környezet dacára kifejezetten jól alakult a hazai bankok első fél éve. A nagybankok közül az OTP - az elemzőket is meglepve - 28 százalékkal növelte profitját, az Erste adózott nyeresége a kétszeresére nőtt, de az FHB és a Raiffeisen sem panaszkodhat féléves eredményére, a kisebb hitelintézetek közül pedig az Ella Bank adózott nyeresége megduplázásával büszkélkedhet. A nyereség bővülése viszont nem járt együtt ugyanilyen arányú állománynövekedéssel.

Egy éve szakadatlanul vonják ki a tőkéjüket az európai alappiacról a befektetők, azonban a rossz teljesítmény ellenére a két legnagyobb piacon - Németországban és Angliában - már megjelentek a vevők, és több jel is arra utal, hogy 2008 harmadik negyedévében már összességében tőkebeáramlást is láthatunk - derül ki a Lipper Feri felméréséből, amelyet a Portfolió közöl. A feltámadás a kisebb piacokra is jellemző, már három országban - köztük Magyarországon - is az alapok pozitív hozamot tudtak elérni, miközben az értékesítés igen vegyesen alakult. A közép-kelet-európai régióban pedig az alapkezelők többsége 2009-ben már a korábbi 20 százalék feletti vagyonnövekedést valószínűsít, és amennyiben a nyugat-európai alapok is elkezdenek növekvő pályára állni, akkor az erős tőkepiaci lejtmenet is megállhat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×