Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Rokkant motoros kerekesszékét lopták el

A keszthelyi motoros találkozón ellopták egy motorbalesetet szenvedett fiatalember kerekesszékét. Az idei rendezvényen eredetileg a meglopott férfi műtétére gyűjtöttek, de most úgy tűnik: egy új kerekesszékre kell költeni a pénzt.

A keszthelyi találkozón egy 27 éves motoros műtétjére gyűjtöttek pénzt, aki négy évvel ezelőtt balesetet szenvedett, eltört az egyik csigolyája, és kerekesszékbe kényszerült. Az őssejtbeültetésre 4,5 millió forintot kell összeszedni - ez volt a rendezvény fő célja.

Azonban ahogy azt a találkozó főszervezője az InfoRádiónak elmondta: éjszaka ellopták a sérült motoros kerekesszékét, amely nélkül nem tud élni.

Preszmayer Kata kifejtette: a tettes beleültetett egy embert a székbe, így sikerült kitolni azt a táborból, ahova külsősöket (nem motorosokat) is beengedtek.

A szervező szerint ha a könnyen összecsukható kerekesszék nem lesz meg, akkor az eddig összegyűlt néhány ezer forintot kénytelenek lesznek a műtét helyett egy új szék beszerzésére költeni. Egy ilyen eszköz újkorában 1 millió, használtan 5-600 ezer forintot ér.

Az ellopott kerekesszék sötétkék színű, ezüst kerekekkel, a hátsó kerékrúdon pedig a motoros összes olyan szalagja rajta volt, amelyet a motoros találkozón a társai rátettek.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×