Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Engedély nélkül indult el a fúrópajzs

Engedély nélkül újraindították a 10 napja leállított fúrópajzsot a Gellért térnél - tudta meg az Index.

A munkát koordináló DBR Metró Projektigazgatóság megerősítette az internetes hírportál értesülését, és közölték azt is, hogy bejelentették a jogszerűtlen magatartást a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak.

A kivitelező Bamco Konzorcium hétfőn este 10 óra körül indította újra a déli pajzsot és kedden délelőtt behatolt vele arra a területre, ahol a majdani átkötő alagútnak kell elkészülnie.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság azért függesztette fel a 4-es metró alagútjának építését, mert az átkötő alagút fúrására nem szerezte be az engedélyt a kivitelező. A fúrópajzsokat a hatósági jóváhagyásig nem lenne szabad működtetni.

Az Index úgy tudja: a Bamco Konzorcium azért siet a fúrással, mert a Fővám téri állomás építésének csúszása miatt a Duna alatt is áll majd a berendezés, ezért azonban költségtérítést kap, és minél hamarabb ér el oda, annál többet. Az úgynevezett álláspénz a becslések szerint elérheti az 1 milliárd forintot is.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×