Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
320.05
bux:
0
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Épülnek kerékpárutak, de még mindig nagyon kevés van belőlük

A közlekedési minisztérium jelentése szerint ma Magyarországon mintegy 2000 kilométernyi bicikliút és kijelölt kerékpárút található, amely szeptemberig összesen 100 kilométerrel, az elkövetkezendő években pedig - az európai uniós források révén - hat régióban további 300 kilométernyi bicikliúttal egészülhet ki - mondta online tájékoztatóján Daróczi Dávid kormányszóvivő.

A kormány 2006-ban hirdette meg a Kerékpáros Magyarország programot, ami elsősorban a kerékpárutak építését és felújítását, illetve a biztonságos kerékpározás népszerűsítését tűzte ki célul.

A kormányszóvivő beszámolt arról is, hogy tavaly elkészült a Tisza-tó körüli bicikliút, amelynek jelentős turizmusélénkítő szerepet tulajdonítanak. Lehet pályázni kerékpárutak mellett kerékpáros pihenők és kerékpárbarát munkahelyek kialakítására, illetve a kerékpár tárolás biztonságos megoldására is. Daróczi Dávid szerint erre összesen 450 millió forintot biztosít a környezetvédelmi tárca.

A bejelentések ellenére szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a magyarországi bicikliutak hossza összességében nem éri el az ausztriai Burgenland tartomány kerékpár-útjainak teljes hosszát sem.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Zelenszkij Trumppal készül találkozni, már nyolc napja tartanak a tüntetések Ukrajnában – Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Zelenszkij Trumppal készül találkozni, már nyolc napja tartanak a tüntetések Ukrajnában – Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Médiajelentések szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a jövő héten az Egyesült Államokba látogat Lindsey Graham néhai szenátor temetésére, és Donald Trump amerikai államfővel is találkozik. Csütörtökön már sorozatban nyolcadik napja mentek ki tüntetni az emberek az utcára Ukrajnában, követelve Mihajlo Fedorov volt védelmi miniszter visszahelyezését pozíciójába. Fedorov csütörtökön ismét azt nyilatkozta, bár Zelenszkij több más hivatalt is felajánlott neki, ő csak a védelmi miniszterit fogadja el, mert csak ott lehet valódi döntési helyzetben az ukrán fegyveres erőket illetően. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×