Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Képriport: a lezuhant helikopter mentőápolójának temetése

Több száz gyászoló jelenlétében örök nyugalomra helyezték szombaton Balatonalmádiban Sörös Milos 27 éves mentő szakápolót, aki szolgálatteljesítés közben vesztette életét július 31-én, amikor mentőhelikopterük lezuhant Kiskunlacháza és Apajpuszta között.

"A család gyásza a miénk is, hiszen te, Milos barátunk áldozatot hoztál, feladat közben, légimentőként ért utol a végzet, így halálod mindannyiónké" - mondta gyászbeszédében László Előd, a Budai Mentőállomás vezető főorvosa, az elhunyt barátja.

"A miértre nincs válasz, de egyáltalán kit kérdezhetünk; végső soron csak Istenhez fordulhatunk (...), s én azt mondanám, hogy az Úrnak, a mi Istenünknek egyáltalán nem tetszett, hogy Sörös Milos lezuhant a mentőhelikopterrel és meghalt" - mondta gyászbeszédében Balog Zoltán református lelkész, az elhunyt apósa, a parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke.

A koporsót az elhunyt kollégái vitték a ravataltól a sírhelyig. Sörös Milos mentő szakápolót a katolikus egyház gyászszertartása szerint temették el.

A gyászszertartáson jelen volt Medgyaszay Melinda, az Egészségügyi Minisztérium szakállamtitkára, továbbá az Országos Mentő Szolgálat két főigazgató helyettese; Gorove László és Simon Marianna, valamint Túri Péter, az Országos Légimentő Szolgálat igazgatója. A síron ott volt Orbán Viktor és családja koszorúja is.

A szertartás ideje alatt két mentőhelikopterről virágokat dobtak le, és megszólalt egy mentőkocsi szirénája is.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×