Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Csaba László: Az SZDSZ kezében csak az atombomba van

A gazdaság helyzete nem indokolja, hogy tovább erősödjön a forint - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László közgazdász. Hozzátette: az erős forint árát a mezőgazdaság, az idegenforgalom, a kisvállalkozások egy része fizeti meg, míg a nemzetgazdaság egészében egyelőre az előnyösebb hatások vannak előtérben. Csaba László szerint a jövő évi költségvetésben nem várható adóreform.

A forint erősödése egy regionális folyamat része, hiszen a szlovák korona 15 százalékkal, míg a lengyel és a cseh pénznem is 10 százalék felett erősödött - mondta Csaba László közgazdász az InfoRádió Aréna című műsorában. Kifejtette: ezek alapján a forint 8 százalékos erősödése benne volt a pakliban, emellett a folyamat oka, hogy lendületesen nőtt a termelékenység, valamint magas az alapkamat. Az a meglepetés, hogy a forint eddig nem erősödött - tette hozzá.

A közgazdász szerint az lenne a reális, ha a forint erősödése megállna ezen a szinten, ugyanis a magyar gazdaságban lévő sokféle bizonytalanság nem indokol ennél erősebb forintot.

Ha tovább erősödik a forint, az veszélyes, ha nem, az pedig kihívást jelent - emelte ki.

Az erős forint árát a mezőgazdaság, az idegenforgalom, a kisvállalkozások egy része fizeti meg, míg a nemzetgazdaság egészében egyelőre az előnyösebb hatások vannak előtérben - hangsúlyozta Csaba László.

Nem várható adóreform

A közgazdász szerint nem várható olyan mértékű adóreform, mint ami például Romániában, ahol nyolc százalék felett van a gazdasági növekedés.

Csaba László kiemelte: a szabad demokraták megpróbálják az adókérdést napirenden tartani, de a SZDSZ kezében csak az atombomba van. A költségvetés meg nem szavazása pusztító erejű döntés lenne, de ezzel csak fenyegetőzni lehet - vélekedett a közgazdász.

Nem az a kérdés, hogy az SZDSZ megszavazza-e a költségvetést, hanem az, hogy mi lesz az ellenszolgáltatás a büdzsé elfogadásáért - tette hozzá Csaba László, aki szerint a liberális párt, végigjátszva a parlamenti játékot, megszavazza a költségvetést.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×