Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Még nem tudni, van-e felelőse a körhintabalesetnek

Kártérítést kérhetnek a sérültek, ha a rendőrségi vizsgálat során kiderül, ki a felelős azért, hogy a hétvégi töki falunapokon leszakadt egy körhinta - véli az InfoRádió által megkérdezett ügyvéd. Hantos Ádám elmondta: a kártérítés összege a sérülés fokától függ, de akár 100 millió forint is lehet.

A töki körhintabaleset kapcsán három személyt, illetve szervezetet lehet potenciálisan kártérítés fizetésére kötelezni: az egyik a játék gyártója, a másik annak üzemeltetője, a harmadik pedig a körhinta éves műszaki ellenőrzését végző ÉMI-TÜD SÜD Kft. - mondta az InfoRádiónak Hantos Ádám ügyvéd.

Előfordulhat, hogy egyik fél felelősségét sem lehet megállapítani: ha vis maior történt, a károsultak nem kaphatnak kártérítést - tette hozzá a szakértő. Hantos Ádám szerint ugyanakkor nem ez az általános: általában kiderül, hogy ki egy-egy ilyen baleset felelőse.

Az, hogy a károsultak mekkora kártérítést követelhetnek, attól függ, milyen maradandó sérüléseket szenvedtek, meddig tart a felépülésük, mekkora lesz a keresetveszteségük. Az összeg elérheti az 50-100 millió forintot is - fűzte hozzá az ügyvéd.

Ketten még kórházban

A Madarász Utcai Gyermekkórházba öt sérültet vittek Tökről; a három könnyű sérültet, akik agyrázkódást és végtagi, mellkasi zúzódásokat szenvedtek a baleset során, kedden hazaengedték - tájékoztatta az InfioRádiót az intézmény sebész főorvosa.

Sült Tamás Péter elmondta: a lép- és koponyasérült állapota stabil, de továbbra is életveszélyes állapotban van. A másik gyerek arc- és nyaksérüléseket, valamint mellkasi zúzódásokat szenvedett, ő nincs életveszélyben.

A lép- és koponyasérült lány tíz-tizennégy napig még biztosan kórházban marad. A másik beteg hamarabb hagyhatja el az intézményt, de az arc- és nyaksérülései maradandóak, így kozmetikai beavatkozásra szorul - közölte a főorvos.

A gyerekek a baleset körülményeit csak elmondásokból ismerik, hiszen rövidebb-hosszabb távú emlékezetkiesésük van - fűzte hozzá Sült Tamás Péter.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×