Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Határhelyzet: Röszkénél hat óra a várakozási idő

A Szerbia felé utazóknak Röszkénél jelenleg hat órát kell várakozniuk az átlépésre, Horvátország felé, Letenyénél megszűnt a torlódás - mondta az InfoRádiónak a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Megszűnt a torlódás a letenyei átkelőnél, szinte már zavartalan a forgalom - mondta az InfoRádiónak a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Salamon Róbert.

Hajnalban még akkora volt a kocsisor a letenyei határállomás irányába, hogy az autók csak araszolva jutottal előre. Letenyénél június vége óta minden hétvégén erős a forgalom; volt olyan hétvége amikor 50 ezren lépték át a határt Horvátország felé. Ezért most is készültek a hatóságok, több embert állítottak szolgálatba.

A röszkei átkelőnél továbbra is több kilométeres a kocsisor, a határállomásnál a török és szerb vendégmunkások tömegesen jelentkeznek kilépésre, ezért ott már hat órát kell várakozni. A legfrissebb jelentések szerint az autópálya 164-es kilométeréig torlódott fel a körülbelül 10 kilométeres kocsisor.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: mind az öt kilépő sávban halad a forgalom. Szenti Szabolcs hozzátette: napközben tovább nőhet a várakozási idő, a torlódás csak holnap délután szűnik meg.

A sajtószóvivő azt javasolja a magyar utazóknak, hogy válasszák a tompai vagy a tiszaszigeti átkelőhelyet; az utóbbin reggel 8 és este 6 óra között léphetnek át a magyar és a szerb állampolgárok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×