Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Az MSZP szerint zavar van a Fideszben

Zavar van a Fidesznél a magántőke egészségügybe történő bevonásával kapcsolatban - mondta Török Zsolt (MSZP) hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A szocialista politikus emlékeztetett arra, hogy a múlt héten kizártak a Fideszből két hevesi politikust, Heves város polgármesterét és az egri Fidesz-elnököt, mert részt vettek az egészségügyi privatizációban.

Eközben - folytatta Török Zsolt - Mikola István, az Orbán-kormány volt egészségügyi minisztere arról beszélt, hogy az egri Markhot Ferenc Kórház működtetését pályázaton elnyert HospInvest Zrt. nem ördögtől való és nem akkora baj a magántőke bevonása az egészségügybe.

Török Zsolt kitért arra, hogy 2001-ben Mikola István és Orbán Viktor még arról beszélt, mennyire jó a kórház-privatizációs törvényjavaslat és a Fidesz elnöke miniszterelnökként kijelentette, elégedett Mikola István munkájával és nem gondol esetleges leváltására. A szocialista képviselő megjegyezte: a Fidesz később mégis elutasította a működő tőke bevonását az egészségügybe.

Az MSZP úgy látja, a Fideszen belül nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal, mert "amíg Mikola István a közelmúltban Kiskunhalason úgy fogalmazott, hogy a Hospinvest Zrt. nem csak a profit maximalizálására törekszik, addig frakciótársa, Szabó Erika helyi képviselő szerint a cég nem tudja megfelelően működtetni a városi kórházat".

Török Zsolt arról is beszélt, hogy Orbán Viktor bizalmasa és volt üzlettársa, Kékessy Dezső volt párizsi nagykövet a Diagnosztikum Zrt.-n keresztül komoly befolyásra tett szert a különböző egészségügyi intézmények laborjaiban.

A lezajlott folyamatok kapcsán a szocialista képviselő példaként említette, hogy az egri Fidesz-elnök cége egy legális eljárás során bérbe vette a hevesi rendelőintézetet, majd ennek legértékesebb részét, a labort bérbe adták a Pro Labor Kft.-nek. Török Zsolt hozzáfűzte: az említett kft. egyik tulajdonosa a GP MED, amelynek egyik tulajdonosa a Diagnosztikum Zrt.

A kormánypárti politikus újságírói kérdésre azt mondta, úgy gondolja, Mikola István környezetében a szakértőknek tulajdonosi részesedése van a Diagnosztikum Zrt.-ben és a volt fideszes egészségügyi miniszter két-három áttéttel köthető Kékessy Dezsőhöz, aki szintén köthető Orbán Viktorhoz. Török Zsolt szerint ebből következik, hogy amikor a Fideszben az üzleti érdek azt kívánja, akkor szabad utat adnak a magántőke bevonásának, amikor pedig a politikai érdek az ellenkezőt követeli meg, akkor elutasítják azt.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×