Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
319.34
bux:
143373.91
2026. július 22. szerda Magdolna

Harmadával csökkenhet a szociális segély maximuma

A kormány a jövő évtől csökkenti a rendszeres szociális segély maximumát: az eddig a 69 ezer forintos minimálbérhez kötött juttatást a jóval alacsonyabb összegű lét-vagy nyugdíjminimumhoz igazítanák. A segély legmagasabb összege így nem érné el a 45 ezer forintot. Az erről szóló terveket az MSZP dobogókői tanácskozásán fogalmazták meg.

A kormány szándéka, hogy távolítsa egymástól a minimálbér és a maximálisan kapható segély összegét. Ez lehetséges lenne a minimálbér emelésével, vagy a segély csökkentésével.

Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter az InfoRádiónak azt mondta: nem lát reális esélyt a kötelező legalacsonyabb bér emelésére, ezért a megoldás a segély csökkentése lehet.

Az elérhető legmagasabb segélyösszeg ma 56 ezer 200 forint. A Világgazdaság úgy értesült, a tervezett változtatások után ez csökkenne 45 ezer forint alá. Ezt összekötik más elemekkel is, a fiatal munkanélküliek például, csak úgy kaphatnának szociális segélyt, ha kötelező képzésen vennének részt. A rendszeresen segélyezettek 40 százaléka ugyanis tízen- és huszonéves.

A tervekben az is szerepel, hogy az önkormányzatokat arra ösztönöznék: forrásaikat ne segélyezésre, hanem közmunka-programokra fordítsák, valamint, hogy az állástalanoknak negyedévente 120 óra valódi munkát biztosítsanak, munkaviszony keretében, munkabérért.

Csak egy ember kaphat egy családból segélyt


Rendszeres szociális segélyben egy családnak csak egyetlen tagja részesülhet. 2007 januárjától lépett életbe az a változás, amely a munkanélküli segélyeknél is ezt a szabályt vezette be, azaz, a család munkanélküli tagjainak számától függetlenül csak egyikük kaphat a nettó minimálbérnél nem magasabb összegű munkanélküli segélyt.

A módosításra azért volt szükség, mert előfordulhatott, hogy egy családban senki sem dolgozott, a nekik kifizetett összes segély pedig több volt, mint amit munkabérként kaphattak volna.

A segély a törvények szerint nem ingyen juttatás, megvannak a feltételei. Ilyen az együttműködési kötelezettség, amelynek megszegésével, azaz többek között a felajánlott, megfelelő munka visszautasításával a segélyezett a segély elvesztését kockáztatja.

A Szociális és Mmunkaügyi Minisztérium a segély összegének meghatározását különböző példákkal illusztrálta. Az egyik: a kérelmező állástalan, az öttagú család bevétele családi pótlékból, és különböző támogatásokból 82 ezer forint; a megítélt segély 5200 forint. 44 ezer forint segélyre egy olyan állástalan kérelmező jogosult, aki négy iskolás gyereket nevel, házastársának a jövedelme pedig havonta 12 ezer forint. Egy olyan házaspár, amelynek egyik tagja sem dolgozik 48 ezer forintnyi segélyt kaphatott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”
rendkívüli tájékoztató

Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: parlamenti, kizárólag békés keretek között folytatják az ellenállást, ennek gyakorlati módjairól a hétvégén a Tusványoson beszél majd. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tart tájékoztatót. „Szijjártó Péter döntését maximálisan támogattam, rá még nagy politikai szerep vár Magyarországon, nem holnap, hanem holnapután” – fogalmazott Orbán Viktor.

Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Az erősen leromlott állapotban lévő Rákospalota-Újpest vasúti megállóhelyre vonatozott a kormányfő és a közlekedési és beruházási miniszter, hogy bejelentsék a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részleteit. Vitézy Dávid szerint a terv ausztriai vasútfejlesztési tempót jelent.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×