Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Egyre biztosabb a népszavazás sikere

Egyre többen állítják, hogy biztosan részt vesznek a március 9-ei népszavazáson; február közepére 54 százalékra, mintegy négymillióra emelkedett a szavazni akarók száma - derül ki a Nézőpont Intézetnek a Heti Válasz számára végzett közvélemény-kutatásából.

Az ezerfős minta alapján készült közvélemény-kutatás szerint a jelentős elmozdulás (januárban még csak 42 százalékuk ígérte részvételét) mögött a népszavazás konkretizálódása állhat: január második felében tűzte ki Sólyom László a referendum időpontját.

A kampány hatására csökkent ugyan az igenek aránya, a felmérés alapján a Fidesz kezdeményezése a kérdéstől függően mégis 3,3-3,5 millió igen szavazatra számíthat. Az igenek jelenlegi aránya mellett a díjszedést megsemmisítő végeredményhez akár a 35 százalékos részvétel is elegendő lehet.

A közvélemény-kutatások ugyanakkor épp a részvételi hajlandóságot tudják a legkevésbé felmérni. Sokan potyautasként viselkednek: hiába ellenzik például a vizitdíjat, és ígérik, hogy ellene szavaznak, mégsem "pazarolják" erre az idejüket - olvasható a cikkben.

Az eddigi tapasztalatok szerint a kampány véghajrájától vagy az időjárástól függően a most szavazni akarók akár 10-15 százaléka is meggondolhatja magát. Beszédes, hogy a februári felmérésben bő három év távlatából 17 százalékkal többen emlékeztek úgy, hogy a 2004-es, a kettős állampolgárságról szóló referendumon éltek választójogukkal.

A Nézőpont Intézet felmérése szerint a mostani népszavazási kérdések kapcsán a személyes tapasztalatoknak, a családtagok, illetve a barátok véleményének van döntő befolyása. Ezzel szemben a sajtóból szerzett információknak, idesorolva a hirdetéseket is, valamint a politikusok tévévitáinak a válaszadók csak feleakkora jelentőséget tulajdonítanak.

A személyes tapasztalatok kimagasló jelentősége nem kedvez a kormánynak. A választók szerint ugyanis a vizitdíjnak nincs hálapénzcsökkentő hatása. Csupán az emberek három százaléka állította, hogy 2007-ben kevesebbet rakott a borítékba, szintén három százalékuk pedig úgy emlékezett, hogy több hálapénzt fizetett. A válaszadók 21 százaléka szerint ráadásul semmi változás nem történt.

A kutatás szerint a népszerűségi listát 71 százalékkal vezető Kósa Lajost a kormánypártiak 68 százaléka is szívesen látja a politikában, míg Szili Katalint (61 százalék) az ellenzéki szavazók fele tartja elfogadhatónak. Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc népszerűség-növekedése (az Fidesz elnökénél az előző hónappal összevetve 8 százalékkal 52 százalékra, a kormányfőnél 5 százalékkal 28 százalékra) a népszavazási kampány mozgósító hatására vezethető vissza, ők a túloldalon még mindig kisebb elfogadottságnak örvendenek (15, illetve 4 százalék).

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×