Szolnoki Andrea, a testület elnöke közölte: március 1-jétől - az új vezető kinevezéséig - az orvosigazgató irányítja a János Kórházat.
Kázmér Tibor ezzel ellentétben arról számolt be, hogy szerinte az intézménynek jelenleg nincs kinevezett orvosigazgatója, mert az orvosigazgató-helyettest csak ő kérte fel a feladatok ellátására.
Szolnoki Andrea erre reagálva azt közölte: a birtokában lévő irat alapján Nyulasi Tibor tavaly május 27-dikétől jogszerűen látja el az orvosigazgatói feladatokat a János Kórházban.
Kázmér Tibor helyzete az utóbbi időben bizonytalanná vált, amiben szerepe volt annak, hogy a szocialisták, az MSZP-s Havas Szófia orvos-igazgató menesztése miatt már korábban szerették volna elmozdítani.
Atomcsapást helyezett kilátásba az észak-koreai diktátor