eur:
401.33
usd:
366.17
bux:
73411.75
2024. október 4. péntek Ferenc

Pert indítanak az állam ellen a korábban erőszakolással gyanúsított rendőrök

Immár tanúként hallgatta ki az ügyészség azt az öt rendőrt, akik miatt a Múzeum körúti állítólagos erőszak miatt indult eljárás. Az ügyben kiderült, hogy a rendőrök nem követtek el bűncselekményt, ezért velük szemben megszüntették az eljárást. A fiatal lány ellen viszont - aki azt állította, hogy öt rendőr igazoltatta, majd kettő megerőszakolta - hamis vád miatt eljárás indult.

A rendőrök várhatóan pert indítanak a magyar állam ellen is - mondta az InfoRádióban Magyar György ügyvéd.

Elmondta: a rendőrökkel szemben bűncselekmény hiányában jogerősen megszűntették a büntetőeljárást, ez pedig lehetőséget ad számukra arra, hogy jogi lépéseket tegyenek.

Felléphetnek a nővel szemben, de a magyar állammal szemben is, hiszen 30 napos fogva tartásuk miatt jelentős joghátrány érte őket - tette hozzá.

Az ügyvéd azt nem árulta el, hogy az öt férfi mekkora összeget követel majd, csak annyit mondott: sok mindent figyelembe kell venniük ennek meghatározásakor, például azt is, hogy megismerik őket az utcán, mutogatnak rájuk.

Az öt rendőrnek márciusban még a katonai bíróság elé kell állnia, mert kötelességszegés szolgálatban vétsége miatt eljárás indult ellenük.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Az egész világ lélegzetvisszafojtva figyel, hamarosan megindulhat Izrael elsöprő válaszcsapása - Híreink a közel-keleti konfliktusról pénteken

Az egész világ lélegzetvisszafojtva figyel, hamarosan megindulhat Izrael elsöprő válaszcsapása - Híreink a közel-keleti konfliktusról pénteken

Az Egyesült Államok bejelentése szerint Izrael "napokon belül" megindíthatja az Irán elleni válaszcsapást, miközben az IDF alakulatai tovább harcolnak Libanonban. Jeruzsálem szerint folyamatosan hullanak a Teherán által támogatott terrorszervezetek vezetői, de az izraeli veszteségek is megugrottak. Jemen a vörös-tengeri hajózási útvonalak ellen intézett támadások felpörgetésével fenyeget. Cikkünk folyamatosan frissül az közel-keleti konfliktus legújabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×