Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Vizsgálják a matekfelvételi hibáját

Azonnali vizsgálatot rendelt el az oktatási miniszter, miután a hét végén a nyolc évfolyamos gimnáziumba készülő diákok matematika írásbelijén hibás volt az egyik faladat.

Pósfai Péter, az Oktatási Hivatal elnökhelyettese úgy vélte: az elírás ellenére nem érte és a pontszámításnál sem éri hátrány a diákokat. Hozzátette: eddig nem érkezett hozzájuk kifogás.

Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője ugyanakkor úgy nyilatkozott: a minisztérium hanyagságából és hozzá nem értéséből a tanulók hátrányba kerülnek a felvételin. Szerinte a feladatot nem kellene beszámítani a pontszámba.

A nyolcosztályos gimnáziumok központi felvételijét a múlt hét végén 33 középiskolában írták meg; az írásbelin több mint 3 ezren vettek részt.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×