Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kevés a szakápoló, ez pedig a betegek életébe is kerülhet

Országszerte kevesen vannak az ápolók és az egészségügyi szakdolgozók a kórházakban - derült ki a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara felméréséből. Eszerint Magyarországon nem ritka, hogy egy ápolóra 40-60 beteg jut, miközben az európai uniós átlag tizenöt.

A szakdolgozói kamara elnöke szerint a betegek életét is követelheti, ha kevés ápolót alkalmaznak a kórházak. A képzett szakember hiánya nem csak az egészségügyi protokollok betartását teszik lehetetlenné.

Nemzetközi normák írják elő, hogy például egy katéterezésnél hány embernek kell közreműködnie ahhoz, hogy az higiénikus legyen, de azt is, hogy milyen sűrűn kell mozgatni a beteget, hogy ne alakuljon ki nála felfekvés.

Az ápolók feladata az is, hogy figyeljék a súlyos betegek életjelenségeit is. Ha azonban túl sok felé kell figyelniük, nem tudják feladatukat megfelelően ellátni - mutatott rá Balogh Zoltán arra, milyen veszélyekkel járhat, ha túl sok beteget bíznak egy ápolóra.

A három kórház összevonásával létrejött Állami Egészségügyi Központba legalább 25-30 százalékkal kevesebb szakápolót, műtőst és egészségügyi szakdolgozót vettek fel a szükségesnél.

Balogh Zoltán hozzátette: a Magyarországgal azonos méretű Csehországban csaknem 12 ezerrel több szakdolgozót alkalmaznak, az európai uniós átlag pedig lényegesen meghaladja a hazait.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×