Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

130 milliós kárt okozott a hétvégi vihar

Az Allianz Hungária biztosítóhoz 1290 kárbejelentés érkezett a hétvégi vihar után. Lenkei Anikó kommunikációs igazgató az InfoRádiónak elmondta: az eddigi adatok szerint a biztosítóhoz bejelentett összes kár közel 130 millió forint.

A hétvégi vihart követően az Allianz Hungária biztosítóhoz közel 1300 kárbejelentés érkezett - közölte az InfoRádióval a cég marketing és kommunikációs igazgatója.

Lenkei Anikó kifejtette, hogy a legnagyobb számban a közép- és nyugat-magyarországi régióból, a többi között Veszprémből, Székesfehérvárról, Bicskéről, illetve Győrből és Sopronból érkeztek a bejelentések.

A becsült kár összesen közel 130 millió forint - mondta az Allianz Hungária marketing és kommunikációs igazgatója.

A vihar az épületek tetőszerkezetében, vakolatában és kéményeiben tett kárt, de autók is sérültek meg - tette hozzá.

Hanganyag: Molnár Anikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×