Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Orbán hétfőn nyilvános helyzetértékelő beszédet mond

A Fidesz hétfői frakcióülésén Orbán Viktor pártelnök nyilvános beszédet mond - közölte Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője.

A délelőtt kezdődő frakcióülés elején a Fidesz elnöke helyzetértékelőt tart a népszavazás kapcsán - mondta a szóvivő. Az ezt követő zárt ülésen szintén a népszavazás lesz a téma - tette hozzá.

Orbán Viktor most először tart nyilvános helyzetértékelőt azóta, hogy a héten Sólyom László köztársasági elnök március 9-re kitűzte a referendum időpontját.

A pártelnök az államfő bejelentés után az MTI-nek csak annyit mondott: a magyar demokrácia szégyene, hogy ennyi évvel a rendszerváltás után egy évig kell harcolni egy alkotmányos jog érvénysüléséért, ezért örül annak, hogy Sólyom László a lehető legrövidebb időn belül kitűzte a népszavazás időpontját.

A Fidesz hétfőn kezdődő újabb háromnapos elnökségi ülésén is várhatóan a népszavazás lesz a fő téma - tudta meg az MTI.

A legnagyobb ellenzéki párt vezetői két héttel ezelőtt Siófokon tanácskoztak. Most Debrecenben tartanak ülést.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×