Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Nagy gépeket is fogadhatna a tököli reptér, a helybeliek tiltakoznak

Évente 5500 kisrepülő használja az egykori tököli repülőteret, ahol 1990-ben megszűnt, majd 2004-ben újraindult az üzem. A bázis környéke mára szorosan beépült, így a jelenlegi forgalom is komoly zajterhelést jelent, a légiközlekedési hatósági határozata pedig megnyitotta az utat az előtt, hogy akár nagy gépek is leszálljanak. A környékbeliek a zajterhelés és az esetleges repülőtérré átminősítés ellen kedden félpályás lezárással tiltakoztak.

Tökölön egy nem nyilvános fel- és leszállóhely van, ami repülőtérként működik, ettől azonban még nem az - mondta az InfoRádiónak Szigethalom polgármestere.

A fel- és leszállóhely mellett zajtanulmány készítése után decemberben kijelöltek egy zajgátló védőövezetet, a helybeliek azonban szót emeltek a lépés ellen, mert ilyet csak repülőtér, vagy azzá minősítendő terület mellett szoktak létrehozni - közölte Fáki László.

Jelenleg nincs meghatározva, hogy ez a fel- leszállóhely pontosan milyen gépeket fogadhat, és hány repülő landolhat itt, vagy indulhat innen - fűzte hozzá a polgármester.

A helybeliek az ellen is tiltakoznak, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légi Közlekedési Igazgatósága egy határozatban lehetővé tenné, hogy a fel- és leszállóhelyen a jelenlegi ötszörösére nőjön a forgalom, és akár nagy gépeket is fogadhassanak.

Ezt mutatja az említett zajtanulmány is - mondta Fáki László -, amely jóval nagyobb repülési számot említ, mint amit most a nem nyilvános fel- és leszállóhely bonyolít, és szerepel benne 800 olyan művelet, amely 150 tonnás repülőgépekre vonatkozik.

Mivel a nyolcvanas években a kifutópályát felújították, az képes lenne akár nagy gépeket is fogadni, ezt azonban a helybeliek igyekeznek megakadályozni.

A legjobb az lenne, ha a fel- és leszállóhely megszűnne - jelentette ki a polgármester.

Szocialista tiltakozás a reptér ellen

Az MSZP frakcióvezető-helyettese is ellenzi a tököli leszállóhely repülőtérré nyilvánítását. Varju László bízik benne, hogy a közakarat ellenében nem lesz nyilvános repülőtér Tökölön, ahol már a sportrepülők is nagyon sok kellemetlenséget okoznak a szorosan körbeépített pálya környezetében élőknek.

A szocialista politikus szerint mindenki azt mondja: nincs szándék repülőtérré alakításra, de vannak erre utaló jelek. Ilyen a Légiközlekedési Igazgatóság határozata a zajhatárokról.

Nincs szó reptérré nyilvánításról

Nincs szó a reptérré nyilvánításról - állítja Waschler Tamás, a területen logisztikai beruházást végző cég ügyvezetője. Hangsúlyozta: ehhez környezetvédelmi engedély kellene, valamint a közlekedési tárca hozzájárulása, amelyet a környékbeli önkormányzatokkal konzultálva adna ki a minisztérium. A tulajdonos azonban egyiket sem kezdeményezte.

Elmondta azt is: a terület gazdája olyan logisztikai fejlesztéseket tervez Tökölön, amely hasznos lehet a főváros és az agglomeráció számára is.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×