eur:
398.71
usd:
360.35
bux:
74372.71
2024. október 2. szerda Petra

Lendvai: közepes a koalíció bizonyítványa - a nap legfontosabb hírei

Közepesre értékelte a kormány idei munkáját az MSZP frakcióvezetője. Lendvai Ildikó évértékelő tájékoztatóján azt mondta: a kabinet baloldali politikát folytatott, számos fontos reformlépést tett, de nem segítette kellőképpen eligazodni az embereket a változásokban.

A szocialista politikus a hétfőn elfogadott egészségbiztosítási törvényt az év egyik legfontosabb jogszabályának nevezte. Szólt arról is, hogy nem jelentene gondot, ha Sólyom László államfő előzetes normakontrollt kérne a jogszabályról az Alkotmánybíróságtól. Lendvai Ildikó hangsúlyozta: jövőre a kormány elmagyarázza az embereknek a reformok lényegét. Szerinte ez azért is fontos, mert - mint fogalmazott - a lakosság közérzete nagyobb mértékben romlott, mint az életszínvonal. A Fidesz elnöke történelmi bűnnek nevezte az egészségbiztosítási törvény elfogadását. Orbán Viktor az Inforádióban hangsúlyozta: a jogszabályt valamennyi szakmai és civil szervezet elutasítja. Úgy fogalmazott: a kormány megint hazudik és megtéveszti az embereket.

A nemzetbiztonsági bizottságból is kivonul a Fidesz

A jövőben nem vesznek részt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésein a Fidesz és a KDNP képviselői - jelentette be a testület kereszténydemokrata elnöke. Simicskó István azt mondta: a két ellenzéki párt képviselői így tiltakoznak az ellen, hogy Laborc Sándort nevezték ki a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójává. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának fideszes elnöke közölte: attól tartanak, hogy a hivatal a jövőben nem a nemzet biztonságát, hanem egy, az MSZP-n belüli csoport érdekeit védi majd. Úgy vélte: a KGB-egyetemen végzett Laborc Sándor kinevezése veszélyezteti a NATO egységét, és fokozza a Varsói Szövetség volt tagállamaival szemben meglévő bizalmatlanságot. A szocialista Tóth Károly szerint senki sem vonta kétségbe Laborc Sándor szakmai alkalmasságát, akit a Fidesz-kormány idején is vezetőként foglalkoztattak. A nemzetbiztonsági bizottság szocialista tagja hozzátette: minden alapot nélkülöz az az ellenzéki kijelentés, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalt politikai célokra használnák.

Mélyponton a szavazási hajlandóság

Mélypontra került a választási hajlandóság Magyarországon - derült ki a Tárki legújabb felméréséből. A közvélemény-kutató intézet adatai szerint mindössze a szavazásra jogosultak 47 százaléka adná le voksát, ha most vasárnap lennének a választások. A Tárki november 30-a és december 13-a között, 1000 ember megkérdezésével végzett vizsgálata szerint az ellenzék támogatottsága továbbra is nagyobb, mint a kormánykoalícióé; a biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz támogatottsága 68, míg a szocialistáké 21 százalék. A Tárki adatai alapján a két nagy párton kívül jelenleg egyetlen erő sem érné el a parlamentbe jutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt.

Árat emel januárban a posta

Januártól emelkednek a postai szolgáltatások díjai, a levélforgalomban az átlagos drágulás 6,9 százalék lesz. A Magyar Posta tájékoztatása szerint a szabványlevél és a képeslap feladási díja 62 forintról 70 forintra emelkedik, míg az elsőbbségi levelek díja a legalacsonyabb súlykategóriában 5 forinttal, 100 forintra nő. Emelkednek az ajánlott és a tértivevény különszolgáltatások díjai is; előbbiért 190, utóbbiért 120 forintot kell fizetni januártól.

Rálőttek Hiller István házára

Az InfoRádió értesülése szerint a rendőrség őrzi Hiller István oktatási és kulturális miniszter házát, amelyre ismeretlenek éles lőszerrel rálőttek a közelmúltban. Csillag Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság illetékese az InfoRádióban annyit mondott, hogy a hétvégén szereztek tudomást az esetről. Hozzátette: két találat érte a házat, ahol a támadáskor nem tartózkodott senki; a rendőrség lőfegyverrel, vagy lőszerrel való visszaélés miatt indított nyomozást. A százados arról nem beszélt, hogy miért csak napokkal a történtek után hozták nyilvánosságra a hírt. Berta Adrienn, Hiller István személyi titkára azt mondta: nem kívánnak nyilatkozni az ügyben. A Fidesz közleményben ítélte el a bűncselekményt.

A Time Putyint választotta az év emberének

Vlagyimir Putyin orosz elnököt választotta a 2007. év emberévé az amerikai Time magazin. Az indoklás szerint Vlagyimir Putyin rendkívüli vezetői teljesítményt nyújtott, amikor a káoszba jutott országban stabilitást teremtett. A Time magazin főszerkesztője Oroszország új cárjának nevezte az elnököt, és azt mondta: Vlagyimir Putyin hazájában bebiztosította saját politikai jövőjét, emellett kiterjesztette az orosz befolyást a világpolitikára. Richard Stengel arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz elnök nem törődik a polgárjogokkal, de Oroszországnak mindenekelőtt stabilitásra volt szüksége és Vlagyimir Putyin ezt megteremtette. A Time magazin 1927 óta osztja ki a gyakran vitatott díjat; 1938-ban például Adolf Hitler, 1979-ben Khomeini ajatollah lett az év embere.

Címlapról ajánljuk
Az Izrael elleni rakétatámadást már befejeztük, de... - Irán Európának üzent

"Az Izrael elleni rakétatámadást már befejeztük, de..." - Irán Európának üzent

Telefonon konzultált több európai hivatali kollégájával Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter közvetlenül azután, hogy országa kedd este több száz rakétával támadta Izraelt - jelentette szerdán az iráni állami média. Izrael és Irán is fenyegetőzik azzal, hogy majd visszalő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.02. szerda, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
A nagyszabású iráni csapás után folytatódik Izrael libanoni hadművelete, rendkívüli ülést tart az ENSZ BT – Híreink a közel-keleti konfliktusról szerdán

A nagyszabású iráni csapás után folytatódik Izrael libanoni hadművelete, rendkívüli ülést tart az ENSZ BT – Híreink a közel-keleti konfliktusról szerdán

Kedden Irán mintegy 180 ballisztikus rakétát lőtt ki Izraelre, miután a zsidó állam pénteken végzett az Irán-barát Hezbollah terrorszervezet vezérével, Hasszán Naszrallahhal. A csapásról szóló utasítást maga Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője adta. Izrael válaszcsapást ígért. Kedd este az izraeli Jaffában terrortámadás történt, amelyben hét izraeli életét vesztette, egy női katona súlyosan megsérült.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×