Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

A közigazgatási hivatal is támadja a parkoló társaságok gyakorlatát

Beperli a Centrum Parkoló Kft.-t megbízó hét kerületet a közigazgatási hivatal. A legnagyobb probléma a hatóság szerint, hogy törvénytelenül adta el a társaság a kintlévőségeit követeléskezelőknek.

Forgács Imre, a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal vezetője az InfoRádióban elmondta: aggályosnak tartják például azt a gyakorlatot, hogy a parkoló társaságok megbüntetik azokat, akik családtagjukkal a kórházba sietnek éppen. Szerinte az egészségügyi szükséghelyzetnek felmentés kellene jelentenie a büntetés alól.

A legsúlyosabb hibának azonban azt tartják, hogy a társaságok a kintlévőségeik behajtását kiadták követeléskezelő cégeknek, amelyek sok esetben alaptalanul követelnek bírságot az emberektől.

Forgács Imre elmondta: az általuk indított per célja, hogy az önkormányzatok egyértelmű szabályokat alkossanak a társaságok számára.

Mindent vissza?

Ha a közigazgatási hivatal megnyeri a pert, akkor a követeléskezelőnek vissza kell fizetnie az általa beszedett összegeket az autósoknak - jelentette ki az InfoRádió által megkérdezett ügyvéd.

Magyar György hangsúlyozta: ha kiderül, hogy a követeléskezelőnek nincs megfelelő jogalapja a fellépéshez, akkor a behajtással jogtalanul gazdagodik, és visszajár a behajtott összeg.

Mivel a jogosultság megléte előkérdés, ezzel be kell várni a tartozás behajtását, vagyis fel kell függeszteni az eljárást - tette hozzá.

Hanganyag: Rezsek Gyõzõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 5. 21:51
×
×